DR. HACK PÉTER

Full text search

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Balsai István képviselő úr az előző, tehát még a megelőző kétperces felszólalásában egy analógiát állított fel, amely analógiával kapcsolatban, azt gondolom, el kell oszlatnom a félreértéseket. Ő azt mondta, hogy abból a körülményből, hogy az országos igazságszolgáltatási tanács vezetője a Legfelsőbb Bíróság elnöke, és hogy az országos igazságszolgáltatási tanács lesz hivatott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének a személyére javaslatot tegyünk, ehhez hasonló helyzet az, mintha az elnöki hivatal tenne javaslatot a köztársasági elnök személyére. És azt mondta, hogy ez az analógia ül vagy áll, de mindenesetre helytálló.
Ez az analógia teljesen téves. A köztársasági elnök vezetője saját hivatalának; az országos igazságszolgáltatási tanács egy testületi elven működő szervezet, amelynek tagjai titkos szavazással tesznek javaslatot. Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy jelen pillanatban a hatályos alkotmányos szabályozás szerint a bírói testületeknek tulajdonképpen nincs beleszólásuk abba, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke ki legyen. A hatályos alkotmány szerint a köztársasági elnök - konzultálva a parlamenti pártokkal - tesz javaslatot a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére, és az Országgyűlés kétharmados többséggel fogja megválasztani a Legfelsőbb Bíróság elnökét.
Az a konstrukció, amelyet az új tervezet tartalmaz és amely a bírák számára valamifajta állásfoglalási lehetőséget fog teremteni a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyével kapcsolatban, ez szerintem előrelépés, ez egyáltalán nem hátralépés. S természetesen előfordulhat az is, hogy az országos igazságszolgáltatási tanács tagjainak többsége nem annak a személynek a legfelsőbb bírósági elnökké választását véleményezi pozitívan, aki éppen betölti ezt a pozíciót, hanem úgy dönt többségi szavazással, hogy negatív véleményt nyilvánít. De ez semmilyen tekintetben nem csökkenti az Országgyűlés szuverenitását, az Országgyűlés szuverén módon azt választja meg legfelsőbb bírósági elnökké, akit akar.
Azon a körülményen, hogy szerencsés-e, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke egyben elnöke az országos igazságszolgáltatási tanácsnak, azt gondolom, joggal lehet vitát folytatni. De azt is gondolom, azok a javaslatok, amelyeket az MDF képviselői tettek, hogy rotációs alapon, a bírói tagok közül sorsolásos alapon dőljön el, hogy ki éppen az igazságszolgáltatási tanács elnöke, ezek ellen ugyanannyi érvet lehet felhozni, ha nem többet - szerintem többet -, mint a törvényjavaslat által javasolt megoldással szemben.
A testület egyenjogú, egyenrangú tagokból fog állni. Az elnöknek technikai jogosítványai vannak. Természetesen ezek a technikai jogosítványok nem jelentéktelenek, de a testület utána szavazással dönt. Semmilyen tekintetben nem hozható párhuzamba a köztársasági elnök hivatalával, amely nem testületi alapon működik, az egy munkaszervezeti egység.
(11.40)
Tehát én ezt a jelentős félreértést szerettem volna tisztázni. A Legfelsőbb Bíróság elnöke az országos igazságszolgáltatási tanács tagjainak nem lesz hivatali főnöke. Velük szemben utasítási joga nincsen, fegyelmiindítási joga nincsen, semmilyen tekintetben nincsenek függelmi viszonyban a Legfelsőbb Bíróság elnökétől az országos igazságszolgáltatási tanács tagjai. Még munkahelyi vezetőjük sem a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Nagyon nagy baj az, hogy az a félreértés él a mai napig is a magyar köztudatban, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke főnöke minden magyar bírónak - legfeljebb a Legfelsőbb Bíróságon dolgozó bíróknak. De ha azok közül valakit a bírák az országos igazságszolgáltatási tanács tagjává választanak, akkor ebben a minőségükben nem lesznek utasíthatók, sőt ítélkező minőségükben sem, csak ügyviteli, munkaszervezési kérdésekbe szólhat bele az elnök.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit