BARSINÉ PATAKY ETELKA

Full text search

BARSINÉ PATAKY ETELKA
BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vonatkozó törvényt egyetértésben hozta meg a parlament a múlt évben. Az elmúlt időszakban azonban kiderült, hogy a technikusokra vonatkozóan több ponton problémák adódtak, és így a törvény módosítására van szükség. Ezt kezdeményeztem a bizottságban, és úgy tűnt, hogy az építési törvény, tehát az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény keretében be is kerül ez a módosítás. Tekintettel azonban arra, hogy ezt a törvényt előzetes normakontrollra terjesztette fel a Ház, ezért nincs mód és lehetőség arra, hogy a megadott határidőre a technikusok a megfelelő jogosítványaikat megkaphassák.
(17.00)
Éppen azért, miután ebben a vonatkozásban korábban a Házban is és a bizottsági vitákon is teljes egyetértés volt, valamint a sürgős és kivételes eljárásra minden párt javasolja ezt a törvénymódosítást, tisztelettel kérem a Házat, hogy szavazza meg. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit