DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában szigorúan bíráltuk a törvényt, és a törvény bírálata során elmondtuk, hogy nagyon sok szál nincs elvarrva a törvény egyes megállapításai kapcsán. Így például a 125. számon jelzett módosító javaslatban egy ilyen jellegű hiányt próbáltunk kiegészíteni, bár meg kell mondani, hogy az előterjesztő képviselője nem értett egyet észrevételünkkel. Arról a részről van szó, ahol a 22. § (3) bekezdésében a szöveg azt mondja ki, hogy "A közhasznú nyilvántartásba vételről, az átsorolásról és a törlésről a bíróság nem peres eljárásban soron kívül határoz. A bíróság a határozatát az ügyészségnek is megküldi.". Itt hiányzik a lehetőség a fellebbezésre, nevezetesen az elutasító döntéssel szemben a közhasznúságot megpályázó szervezet kifogással élhet. Ez esetben a bíróság peres eljárásban dönt a felmerült indokokról. Ez az utolsó két mondat feltétlenül hiányzik, és ha jogbiztonságra törekszünk, akkor ezt a kérdést is feltétlenül meg kell fogadnunk, ezt az észrevételt is feltétlenül be kell vennünk ebbe a több helyütt is hiányos törvénybe.
Úgy gondolom, hogy bár nem kapta meg a módosító javaslat a szükséges szavazati arányt, mégis gondoskodnunk kellene arról, hogy erre a kérdésre megoldást találjunk. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit