DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy egy észrevételt tegyek azzal a konstrukcióval kapcsolatban, hogy a miniszterelnök úr után rögtön Medgyessy miniszter úr kért napirend előtti felszólalást.
Ez sérti a házbizottság előtti megállapodásunk tartalmának azt a részét, amely úgy hangzott, hogy a miniszterelnöki felszólalásra azért csak 5, illetőleg 8 perces reagálási lehetőség van, mert az ezt követő napirend előtti felszólalásainkban visszatérhetünk a miniszterelnöki reagálásra. A miniszterelnök úr a sikertelen felszólalásait követően egy menekülési útvonalat épített ki magának azzal, hogy Medgyessy miniszter úr felszólalt, ez alatt ő kiszaladhatott, tehát amikor majd mi visszatérünk az ő felszólalására, akkor úgy tehet, mintha ő már ekkor joggal lenne távol.
Ami most már a konkrét adatokat illeti:
A miniszter úr megint megfeledkezett arról, hogy nem elégséges egy sikertörténetet előadni, hanem alá kellene támasztani azokat adatokkal. Az 50 milliárdos mezőgazdasági tételt például megelőzte a miniszterelnök úrhoz, a Metész-tüntetés kapcsán általam hozzá intézett levél, amelyben én 60 milliárd forintot javasoltam. Akkor a miniszterelnök úr azt mondta, hogy nincs pénze. Amikor én megjelöltem, hogy hol a pénz, akkor nagy nehezen az 50 milliárd forintot odaadták, de nem a kistermelőknek, nem az árutermelőknek - hanem az exportőröknek meg importőröknek! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét. - István József tapsol.)
Az összes további nincs hatásvizsgálattal alátámasztva, ezért ezek a sikertörténetek felfoghatatlanok. Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit