DR. CSIHA JUDIT

Full text search

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Frakcióvezető Úr! Nem hallottam még olyan nyugdíjról, amit aszerint állapítottak volna meg, hogy ki melyik párthoz tartozik. (Zaj a Független Kisgazdapárt soraiban.) Azt gondolom, hogy a nyugdíj megállapítása nagyon szigorúan körülhatárolt rendszerben történik, és ebben én nem olvastam olyat, hogy ki a Szocialista Párt, és ki a Független Kisgazdapárt tagja.
Ami a dolog érdemét illeti, természetesen a nyugdíjak átlagos összege vagy színvonala körüli számháborúba én e rövid időben nem szándékozom belemélyedni. Itt a történet valójában arról szólna - ha jól érzékelem -, hogy feleslegesnek tartja a frakcióvezető úr azt a lehetőséget, ami a repülési költségek lényeges megkurtításával lehetővé tenné jó néhány nyugdíjasnak, hogy külföldre utazzon repülőgéppel. Úgy gondolom, nem azt kellene keresni ebben, hogy úgysem fogja tudni senki igénybe venni, hanem ellenkezőleg: akinek nehézséget okoz a sok tízezer forintos repülőjegy árának megfizetése, és lehetősége nyílik ennek a töredékének a megfizetésével eljutni álmai városába, arra nyíljon lehetősége.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit