CSÓTI GYÖRGY

Full text search

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A nemrég elfogadott műemlékvédelmi törvény kiemelten kezeli a világörökség részeként számon tartott budai Várnegyedet, de nem mondható el ugyanez a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumról. A KTM magára hagyta az önkormányzatot a Halászbástya megmentésében, a pincerendszerek, a várfalak és a támfalak állagmegóvásában egyaránt.
A Várbazárra hiába különítettek el 350 millió forintot a költségvetésben, a helyreállításra vonatkozó kormányhatározat hiányában ebben az évben ez az összeg már nem használható fel.
A minisztérium felügyelete alá tartozó Műemlékvédelmi Hivatal megtiltja a műemléklakások eladását a bentlakóknak, akik többnyire eredeti tulajdonosok voltak. Ugyanakkor nem költ e lakások felújítására, a műemléképületek állagmegóvására, sokszor elfogadhatatlan körülmények közé kényszerítve azokat, akiket szemforgató módon kirekesztett a tulajdonlásból azzal az indokkal, hogy nem lesz pénzük a karbantartásra.
Az I. kerület önkormányzata a területén lévő műemlékek fenntartására és állagjavítására 1997-ben 227 millió forintot fordított saját erőforrásból, és 33 millió forintot kapott különböző pályázatok útján. A KTM írd és mondd összesen 2 millió forintot fordított ebben az évben a főváros büszkeségére, a világörökség részére.
Ezek után kérdezem, tisztelt miniszter úr: milyen szerepet kíván vállalni a KTM a budai Várnegyed helyreállításában, polgárai életkörülményeinek javításában, történelmünk e csodálatos emlékhelyének megőrzésében? Várom válaszát.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit