DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Elnök Úr! Kívánok, mégpedig azért, mert úgy látom, hogy a kormányzati oldalon bizonyos értetlenség van még mindig, és ennek eloszlatása céljából felhívnám a figyelmüket arra, hogy az általam javasolt módszerrel az utólagos önkorrekciók elvégezhetők lennének, az árstatisztika helyessége kimutatható lehetne, a GDP-számítás megalapozottságára nézve lehetne megfelelő számításokat végezni, a jövedelemstatisztika hitelességére.
Utalok arra, hogy mennyi vita szokott lenni az érdekegyeztetés kapcsán éppen ebben a témakörben. Kiküszöbölhető lenne mindez, ha igen tisztelt képviselőtársaim napirendre tűznék az indítványomat, és megvitatnánk ezeket a kérdéseket. De utalhatnék a külkereskedelmi statisztikák alaposságának fontosságára, a magáncégek és magánosok teljesítményének figyelembe vételére, azoknak az állami vállalatok vagy állami cégek teljesítményéhez való arányosítására, a különböző adatgyűjtések ellentmondásaira.
Többek között az indoklásban felhívtam a figyelmet arra, hogy milyen eltérő adatok jelentek meg például Horn Gyula miniszterelnök úr nyilatkozatában a munkanélküliséget illetően. Volt, hogy ő 8,6 százalékra tette, más statisztikai adatok 10 százalék fölé tették, de még a '98-as költségvetés mellékletét képező külön kötetben 2000-re is 10 százalék fölöttire van téve a munkanélküliségi ráta.
Tehát úgy gondolom, ezek a kérdések meghatározó fontosságúak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) az ország jövője szempontjából, ezért kérem támogatását. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit