DR. KÓNYA IMRE

Full text search

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Államtitkár úr, ön félreértette a szavaimat, ha úgy gondolja, hogy én a köztársasági őrezredet bírálom ebben a kérdésben. Ők valóban megtettek mindent. Én azt tartom elképesztőnek, hogy előzetesen nem értesültek. Továbbá azt tartom elképesztőnek, hogy körülbelül két hét telt el attól az időtől, hogy az őrezred értesült és föllépett állítólag a Főpolgármesteri Hivatalnál. Közben lefolyt egy kivitelezési eljárás, lefektették a csöveket. Én kíváncsi lennék, hogy mi van azokban a csövekben. (Zaj.) Tehát tulajdonképpen megtörtént egy kivitelezés jelentős összeggel, anélkül, hogy leállították volna.
Ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy ha nem is tartanak mindennapos ügyekben konzultációt a belügyminiszter és a főpolgármester, bár egy pártban és egy ügyvivői testületben vannak, ebben az esetben azért célszerű lett volna, ha nem a bürokratikus szabályokat veszik figyelembe, hanem amikor egy alkalommal találkoznak, akkor megemlíti miniszter úr a főpolgármesternek, hogy jó lenne intézkedni és leállítani rövid úton a munkálatokat.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit