KOVÁCS KÁLMÁN

Full text search

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A 11-es főút Budapest-Szentendre közötti szakaszán valóban az egyik kritikus pont a Lupa-szigeti kereszteződés.
De mindenekelőtt szeretném kijavítani a képviselő urat. Ön azt mondta, hogy a biztonságos közlekedés feltételei egyáltalán nem adottak. Szeretném közölni: a biztonságos közlekedés feltételei adottak, csak a közlekedésben részt vevők - hiszen ön is mondta, hogy szabálytalanságot követnek el minden alkalommal, amikor balesetet idéznek elő - nem veszik figyelembe sem a sebességkorlátozásra, sem a kereszteződésre utaló jelzőtáblákat, nem veszik figyelembe azokat az útburkolati és fényvisszaverő jeleket, amelyekkel figyelmeztetünk a kereszteződésre. Ennek ellenére a kereszteződésben a kialakult helyzetre, a forgalmi viszonyokra tekintettel, már régen esedékessé vált a közlekedési lámpával való szabályozás.
Szeretném jó hírként is mondani, és egy kicsit ki is javítani képviselő urat: hetekkel ezelőtt megszületett az a döntés, hogy az adott útkereszteződésben jelzőlámpa fogja szabályozni a kereszteződést, a forgalmat, függetlenül az M0-ás autóút építésétől. A tervek elkészítése folyamatban van, a helyszíni munkálatok idén - illetve amennyiben erre az időjárás nem ad alkalmat - jövő év elején kezdődnek meg. A közlekedésrendészettől ígéretet kaptunk arra, hogy addig is a Lupa-szigeti útkereszteződésben fokozott rendőri jelenléttel és ellenőrzéssel segítik a balesetmentes, biztonságos közlekedést.
Szeretném azonban mindenképp hangsúlyozni - hiszen önök is találkozhatnak naponta a piros jelzés ellenére például a vasúti kereszteződésen áthajtó járművekkel -, hogy a fegyelmezett, felelősségteljes közlekedési és közúti viselkedést semmi nem pótolja. A piros lámpa sem.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit