BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Bízom benne, hogy az utolsó - de csak bízom benne. Sasvári Szilárd előző korábbi észrevételéhez kell még egy megjegyzést fűznöm, ami az előző kétpercesbe nem fért bele, ugyanis újra elmondta azt, hogy minden egyház egyetért a vatikáni megállapodásban szereplő koncepcióval, és nem ismer olyat, amelyik nem - ezt mondta. (Sasvári Szilárd: az egyházi csomaggal!) Igen.
Csak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy ugyanazt a hibát követi el, hogy úgy mondjam, egy platformra helyezkedett a kormánnyal. Tudniillik a kormány is azt a hibát követte el ebben az egész folyamatban, hogy úgy tett, mintha csak a négy történelmi egyház létezne. Vannak olyan kis egyházak, amelyek a televízióban, sajtóban, nyilatkozatokban rögzítették azt, hogy nem értenek egyet ezzel a koncepcióval, és ellenzik a vatikáni megállapodást. Azok is egyházak, nemcsak a négy történelmi egyház, és ebben helyezkedett a miniszterelnök úrral közös platformra Sasvári Szilárd.
A másik megjegyzésem az utolsó dologhoz, a tábori lelkészet kérdéséhez tartozik. Azzal teljesen egyetértünk - nem abban van közöttünk a vita -, hogy a katonák számára lehetővé kell tenni a vallásuk gyakorlását a laktanyában is, lehetővé kell tenni azt, hogy mindenhez hozzájuthassanak, és a szükségletüknek megfelelően legyen jelen a lelkész, az egyház akár a laktanyában is; a tábori lelkészet azonban ennél többet jelent, és amit mi kifogásolunk, az az, hogy a lelkész, az egyházi személy egyúttal katona, akinek katonai rendfokozata van, aki része a katonai hierarchiának. Csak ebben van köztünk vita, ez az, ami szerintünk nem fér össze állam és egyház elválasztásával.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit