GELLÉRT KIS GÁBOR

Full text search

GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Két percben szeretnék reagálni az elhangzottakkal kapcsolatosan két dologra.
Az egyik igazán ügyrendi természetű volna, hiszen azok az érvek, amelyekről Bauer Tamás most beszélt, más szövegösszefüggésben, esetleg más intonációban elhangzottak korábban a szentszéki megállapodás részletes vitájában. Természetesen elismerem, hogy a szentszéki megállapodás összefügg az egyház-finanszírozási csomag egészével, itt azonban - a Házszabályunknak megfelelően - ennek a tartalmi részeiről kellett volna beszélni.
Ami pedig az alkotmányos kifogásokat, aggodalmakat, észrevételeket illeti, nagyon sokféle modell létezik azon kívül is, amit Bauer Tamás elmondott. Csak a skandinávokra utalok, ahol az evangélikus az államvallás, és ettől még a világon senki nem vonja kétségbe, hogy van vallási tolerancia, pluralizmus. Tehát önmagában az a tény, hogy milyen a berendezkedés, nem ad választ arra, hogy létezik-e vallásszabadság, hogy elválasztva működik-e állam és egyház - nem érdemes ezekkel foglalkoznunk!
Észrevételem másik része pedig az, hogy az én emlékezetem egy kicsit másképpen őrizte meg a bizottsági vitát, mint Bauer Tamásé. Egy-két, legfeljebb három alkalommal hangzott el - és nem feltétlenül az elutasítás okaként - a szentszéki megállapodás egy-egy szabaddemokrata indítvánnyal kapcsolatosan. Ha más bizottság ülésén volt ilyen, az természetesen korrigálja az én most elmondott szövegemet, de mégiscsak ott ült Bauer Tamás az emberi jogi bizottság ülésein, és nem volt ilyen. Nem az volt elsőrendűen az ok, hogy egy-egy módosító javaslatuk ütközik a szentszéki megállapodással. Más felfogásúak voltak ezek az indítványok, és alapvetően más indokból nem fogadta el a bizottság ezeket.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit