SASVÁRI SZILÁRD

Full text search

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! A következő négy dolgot szeretném mondani. Az egyik, hogy számomra az állam világnézeti semlegessége nagyon fontos kategória, és hadd világítsam meg, hogy milyen szempontból: az állam és az egyház elválasztásának oldaláról. Ami engem vezet, az az én történelmi tapasztalatom.
Nekem az a fontos, amire részben az Alkotmánybíróság, részben pedig mások felhívták a figyelmemet, hogy az állam és az egyház viszonyában az állam akkor jár jó úton, ha világnézetileg semleges. Ez azt jelenti, hogy nem azonosul egyetlenegy világnézettel sem, és nem hoz létre olyan politikai intézményrendszert, amely egy világnézetet képvisel. Elnézést, ezt most politikai célzásoktól mentesen mondom, tehát semmiféle ilyen szándék nincs bennem. Ez az én történelmi tapasztalatom.
A magyar hagyományok kapcsán hadd mondjam azt, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság azt a mondatot írta le egy egyházi döntésében - amit csak szabadon tudok idézni, ezért elnézést, és az amerikai népre utal -, hogy mi vallásos nép vagyunk, és feltételezzük a Legfelsőbb Lény létét. Ez egy elég határozott mondat, ami például "alkotmányos szintűnek" minősülhet Magyarországon; szóval ez egy fontos egyházi kijelentés. Azt gondolom, hogy ez a fajta szemlélet a deáki hagyományokhoz kapcsolódik, és ebből ránk nézve is következnek következmények, amik például ennek a törvénycsomagnak a támogatására szólítanak fel minket.
És végül még egy pontja annak a dolognak, amiről itt szó van: ez az, hogy az állam hol működhet együtt az egyházakkal. Például jó lenne, ha olyan sajátos körülmények között elősegítené az állampolgárok igényeinek kielégítését, amilyen a katonaság. És ezt mondom a képviselő úrnak, hogy a magyar hagyományokban benne van a tábori lelkészség. És vannak egyházak, amelyek most tudtak tábori lelkészséget elindítani. Az önök álláspontjából az következik, hogy egyáltalán nem kéne tábori lelkészség - amire utalt Bauer Tamás -, amivel nem biztos, hogy egyezik az ön véleménye, képviselő úr.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit