ELNÖK (dr. Áder János)

Full text search

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): A képviselő asszony ügyrendi észrevételét tolmácsolom a kormány képviselője felé, hiszen a megállapításnak természetesen van igazságtartalma. A korábbi megállapodások szerint az általános viták elsőkörös vitája valóban úgy zajlott le, hogy a vita végén a kormány képviselője, illetve az előterjesztő nem kapott szót, hanem csak a második körben került sor mind a kormány reagálására, mind pedig a további kétperces hozzászólásokra. Azt a veszélyt valóban felidézi egy-egy ilyen első kör utáni előterjesztői megszólalás, hogy az kétperces vitákat indíthat el. Hiszen ilyen értelemben joggal vethetné fel valamennyi parlamenti frakció, hogy az ő képviselője miért nem szólhat hozzá ugyancsak kétperces hozzászólás keretében. Pont azért került sor erre a házbizottsági ajánlásra, hogy a vita tervezhető legyen, és a tévéidőben mindkét törvényjavaslat vitája lefolytatható legyen.
Ennek ellenére azért adtam szót a miniszter úrnak, mert a Házszabály rendelkezései természetesen erősebbek, mint egy házbizottsági ajánlás, és a Házszabály rendelkezései szerint amennyiben ő kér hozzászólási lehetőséget, akkor nekem azt biztosítani kell. Ezért még egyszer szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a házbizottságnak van egy ajánlása, amelynek a betartására szeretném valamennyi, a vitában részt vevő figyelmét felhívni.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom. Folytatására jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit