DR. ISÉPY TAMÁS

Full text search

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Akkor maradjunk a formális logikánál, és olvassuk visszafelé ennek a törvényjavaslatnak a rendelkezéseit. "Azáltal, hogy a helyi önkormányzat az ingatlanátadás miatt nem tud eleget tenni a közoktatási törvényben meghatározott feladatának." Mit mond az Alkotmánybíróság? Most nem az indokolásból, hanem a határozat 2. pontját idézem. "Ahol az állam az állami iskola épületét egyházi tulajdonba adja, azok számára, akik nem kívánnak egyházi iskolába járni, ténylegesen és úgy kell lehetővé tennie állami iskola látogatását, hogy ez ne jelentsen nekik aránytalan terhet." Ha ez lenne a 2. §-ban, akkor térdre, imához, senki se kiabálna se alkotmánysértést, se azt, hogy szükségtelen.
Ezért mondta az Alkotmánybíróság, hogy elutasítja azt a panaszt, alkotmányossági panaszt, és az eredeti törvényjavaslat tárgyalásánál elutasította a parlament azt a módosító indítványt, amelyik ezzel a 2. §-sal volt azonos. Holott állítólag csak a töltött káposzta jó felmelegítve, akkor most felmelegítve a 2. §-ban megjelenik egy korábbi vitában elutasított módosító indítvány és egy elutasított alkotmányjogi panasz. Mert azzal fejeződik be az alkotmánybírósági határozat indokolása, hogy az Etv. tárgyához tartozó körben elegendő garanciát nyújt arra, hogy az egyháznak történő ingatlanátadások, ha a törvényt betartják, ne sértsék az egyházi iskolát elutasító szülők és gyermekek vallásszabadsághoz és lelkiismereti szabadsághoz való jogát.
Tehát senki nem beszél arról, hogy úgy át lehet adni egy volt egyházi ingatlant - elmondtam a felszólalásban, van egy bizonyos falakhoz kötődő nosztalgia -, tehát nem lehet úgy átadni, hogy ez az önkormányzati igény ki ne legyen elégítve, erre a garancia benne van az eredeti törvényben. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit