ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Soron következik az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4816. számon, az egységes javaslatot pedig 4816/45. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, és erről az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített T/4816/47. számon.
Kérdezem az alkotmányügyi bizottságot, hogy kívánja-e szóban is kiegészíteni jelentését. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánja.
Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem a záróvitában a módosító javaslatok együttes tárgyalását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e indítványommal. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a záróvitát. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkező nincs, a záróvitát lezárom.
A módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/4816/47. számú ajánlás 1. és 2. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 232 igen szavazattal, 49 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a törvényjavaslat egészéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént elfogadott szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 210 igen szavazattal, 73 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit