ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Full text search

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4924. számon, az együttes ajánlást pedig T/4924/21. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Az illetékes bizottságok nem jelezték hozzászólási szándékukat az ajánlásukhoz.
Ezért most javaslatot teszek a részletes vita szerkezeti rendjére az eddigi elveink alapján. Eszerint javaslom, hogy a részletes vita első szakaszában az egyházak saját bevételeit és nem állami forrásait szabályozó rendelkezésekhez érkezett módosító javaslatok vitájára kerüljön sor az ajánlás 3. és 4. pontja szerint. A második szakasz pedig az 5-38. pontok megvitatásából álljon. Végül pedig a törvényjavaslat címének és preambulumának módosítását kezdeményező 1. és 2. pontok vitájára kerüljön sor.
Tisztelt Országgyűlés! Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el a javaslatomat. Eszerint az első vitaszakasz következik a 3. és a 4. pont szerint. Ki kíván szólni? (Senki sem jelentkezik.) Senki, a vita e szakaszát lezárom. A második vitaszakasz: az 5-38. pontig. (Senki sem jelentkezik.) Hozzászóló nincs, a vita e szakaszát... (Hegyi Gyula: Bocsánat!) lezárnám, ha Hegyi Gyula képviselő úr nem jelentkezne szólásra. Ezért neki adom meg a szót.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit