DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Elnézést kérek a késedelemért. Azért jelentkeztem a kisebbségi vélemény előadására, mert az ellenzéki pártok szinte egységesek voltak az albizottsági és az alkotmányügyi bizottsági eljárásban a vonatkozásban, hogy ez az albizottsági feladat, amelyet megkaptunk, elsődlegesen arra szólt, hogy az egyes pártok - és az egyes pártok alatt legalább minden olyan pártot érteni kellett volna, amelyek országgyűlési képviselettel rendelkeznek -, vagyonával kapcsolatban vizsgálatokat folytassunk. Egyébként így is szólt az eredeti határozat, amellyel a feladatot megkaptuk. Azonban amikor kiderült, hogy ez alapján az MSZP és az SZDSZ - tehát a kormánypártok - vagyonával kapcsolatban is vizsgálódást folytathatna az albizottság, akkor az albizottság visszavitte a kirendelését az alkotmányügyi bizottságba, és a feladatot rögtön módosította azzal, hogy csak a tulajdonába kapott ingatlanokról legyen szó, az egyéb jogcímen használt ingatlanokra ne vonatkozzék ez a vizsgálat.
Kezdettől fogva nem értettünk egyet azzal, hogy ebben a kérdésben - amely súrolja a pártok gazdálkodását - egy politikai többségű bizottság pálcát törhessen egy másik párt fölött.
Tisztelt Képviselőtársaim! 1989-ben az Állami Számvevőszék pontosan azért jött létre, mert vannak olyan területek a magyar közéletben, amikbe nem kívánatos, hogy a mindenkori politika beleavatkozzék. Ilyen például a Magyar Nemzeti Bank, vagy amikor egyik párt a másik párt gazdálkodását akarja ellenőrizni. Erre hivatott az Állami Számvevőszék. Mi a kezdet kezdetén javasoltuk, hogy ne az Országgyűlés politikai többsége foglalkozzék ezzel a kérdéssel, hanem keressük meg az Állami Számvevőszéket. És mi történt? Elmúlt egy év és egy hónap. Tizenhárom hónapon keresztül történt az árnyékra vetítés, hogy legyen albizottság, legyen bizottság, majd ezt követően a bizottság többsége úgy döntött, hogy keressük meg az Állami Számvevőszéket. De akkor szeretném megkérdezni, miért kellett elpazarolni tizenhárom hónapot, ha az a bizottság végkövetkeztetése, hogy ebben a kérdésben az Állami Számvevőszék mondja ki a végszót.
Ezt a véleményünket többek között azzal is alátámasztottuk, hogy az Állami Számvevőszéknek korábban voltak már vizsgálatai, voltak határozott információi erről az eljárásról, és nem szükségeltetik ehhez egy politikai többségnek a tapogatózó eljárása, amit megintcsak az bizonyít, hogy a bizottság a maga erejéből ezt a kérdést nem tudta megoldani, ezért szakértő segítségét vette igénybe. De milyen szakértő segítségét kérte! Ezzel kapcsolatban egységes volt az ellenzék álláspontja, hogy egy magára valamit adó bizottság - különösen ha azt alkotmányügyi és jogi bizottságnak nevezik - nem állhatott volna szóba olyan szakértővel, tisztelt képviselőtársaim, aki nem tudja, hogy milyen bélyegzőt mikor használ, mert többféle bélyegzője van. És ez viselheti a szakértői iroda címet, nyilván jogszabályellenesen, törvényellenesen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a szakértőnek a szakvéleményére alapította mind az albizottság, mind az alkotmányügyi bizottság a véleményét.
A korábbi eljárás során többször kifogásoltuk azt is, hogy az albizottság és az alkotmányügyi bizottság a jelentés összeállításakor egy koncepcióra építette fel a jelentését. Ez azt jelenti, hogy az előzetes elképzelésébe belefért szakvéleményeket és meghallgatásokat összegezte, ami a koncepciójával ellentétes volt, vagy az ő koncepcióját gyengítette, azokat viszont egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Így fordulhatott elő, hogy említésére méltónak sem tartotta olyan közjogi méltóságok meghallgatását, mint az Állami Számvevőszék vezetői vagy a volt kormánytagok. Teljesen figyelmen kívül hagyta a jelentéstervezet az ő megállapításaikat. Hangsúlyozom még egyszer: ami a saját előre elkészített koncepciójukkal megegyezett, azt jelentésbe foglalták, ami ennek a koncepciónak nem felelt meg, azt figyelmen kívül hagyták.
A végeredmény azonban egy dolgot bebizonyított. Néhány hónappal ezelőtt - biztosan emlékeznek rá önök is - még javában folyt a bizottsági eljárás, amikor Horn Gyula miniszterelnök úr Rómában adott egy nyilatkozatot, s ennek a nyilatkozatnak az utolsó mondata úgy szólt, hogy a pártok fizessenek vissza 2 milliárd forintot. Az összeg elhangzott, ezt követően az albizottság és a bizottság megkapta a feladatot, kerekítse ki úgy ezt a jelentést, hogy a végeredmény 2 milliárd legyen. Nevetni fognak képviselőtársaim, pontosan 2 milliárd forintra jött ki a végeredmény, annak ellenére - hangsúlyozom -, hogy egyetlen ingatlanforgalmi szakértőt nem vont be sem az albizottság, sem a bizottság. A bizottság elnöke a helyi ismereteire hivatkozva ezt megsaccolta. Ennyit annak a jelentésnek a hitelességéről, amely az Országgyűlés előtt van.
Úgy tűnik, tisztelt képviselőtársaim, 1993 óta a pártingatlan-bizottság ügye mindig alkalmas volt arra, hogy amikor szükségeltetett, felmelegítsék, amikor pedig nem volt rá szükség, eltegyék. Azt hiszem, a politika boszorkánykonyhájában rendszeresen visszatérő menüvé vált a pártingatlan-bizottság, mert amikor nem volt más ügy, elő lehetett venni és felmelegíteni. Egy jó háziasszony ezt a töltött káposztával szokta megtenni: amikor nincs más, azt is fel lehet melegíteni. Három hónappal ezelőtt egyszer már úgy tűnt, hogy az Országgyűlés túltette magát ezen, ezt követően előmelegítve mégis ismételten elővette.
Engem és azokat az ellenzéki képviselőket, akik részt vettünk ennek az albizottságnak és bizottságnak a munkájában, meggyőzött volna a kormány és a kormányzó pártok minden érve, ha 1994 júniusában - felháborodva azon a korábbi eljáráson vagy nem eljáráson, ami az előző ciklusban volt - akár állami számvevőszéki vizsgálatot kérnek, akár egy vizsgálóbizottság felállítását kérik. Nem ez történt. Mi történt? 1996 októberében, amikor a Tocsik-botrány kirobbant, nem volt mit tenni, a kormányzó pártok kényszerből ismételten előhúzták ezt a kérdést, egyfajta bosszúként a Tocsik-botrányban kifejtett ellenzéki magatartásért. Mi más indokolhatta volna, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem '94 nyarán, amikor hatalomra került a szocialista-SZDSZ koalíció, nem azon az őszön, amikor megkezdte a munkáját, hanem sokkal később, '96 őszén, szinte egy időben a Tocsik-üggyel vette elő ezt a kérdést és próbált - hangsúlyozom még egyszer - a maga politikai eszközeivel, a tényeket, az Állami Számvevőszék korábbi eljárását figyelmen kívül hagyva egy koncepciós eljáráshoz jelentést készíteni. (Dr. Toller László: Véletlen egybeesés volt!)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
