DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan országgyűlési határozati javaslat fekszik előttünk, amelynek a stílusára és jellegére viszonylag kevés példa volt eddig, 1990 óta a parlamenti működésünk során. Nagyon sok dologról lehetne ennek a határozati javaslatnak a kapcsán beszélni. Azonban semmiképpen nem szeretném megismételni azt a vitát, amely az imént említett albizottságban, az alkotmány- és igazságügyi bizottság albizottságában heteken, hónapokon keresztül lefolyt. Ez a vita annak idején azért robbant ki - és ez, azt hiszem, egészen más megközelítés, mint ahogy azt imént Dávid Ibolyától hallottuk -, mert volt egy hatpárti megállapodástervezet, T/2806. számon elő is terjesztették azt az ad hoc bizottság tagjai, amely tervezetnek az volt a célja, hogy az 1990-ben - ha jól emlékszem, a LXX. törvénnyel - a különböző társadalmi szervezetektől megvont kezelői jogot valamilyen módon rendezze, és részben visszaadja a társadalmi szervezeteknek most már nem a kezelői, hanem a tulajdonjogot.
(11.50)
Ugyanez a törvényjavaslat lett volna hivatott arra, hogy a pártoknak is hasonló módon, azonos elbírálás mellett, méltányosan ingatlanokat juttasson.
Úgy tűnt, hogy ez a hatpárti megállapodás eredményre fog vezetni, aztán persze a pártokkal kapcsolatos ingatlanjuttatás kapcsán vita bontakozott ki. Azért, mert egy módosító javaslat révén, amelyet én terjesztettem elő, azt szerettem volna elérni, hogy semmi mást ne tegyünk, mint hogy amikor az ingatlanokat elosztjuk - és most csak a pártokról, nem pedig a társadalmi szervezetekről beszélek -, ezek az ingatlanjuttatások oly módon történjenek, hogy vegyük figyelembe, hogy 1990-t, e törvény hatálybalépését követően, amellyel a kezelői jogot megvontuk, milyen ingatlanok jutottak a pártokhoz. Ez alapvetően egyébként két körben történt, és ezt már az albizottságunknak sikerült megállapítania. Óriási vita bontakozott ki természetesen, megalakult az albizottság, és ez megkezdte a munkáját.
Csak szeretném megjegyezni, igazán örömömre szolgál az, hogy végül is úgy tűnik, a társadalmi szervezetek részére juttatandó ingatlanokkal kapcsolatban megnyugtató megoldás születik, a hatpárti megállapodás szövegével szinte szó szerint azonos törvényjavaslat a mai napon kerül végszavazással, remélem, elfogadásra a parlament által. Hiszen a társadalmi szervezetek nem szenvedhetnek csorbát azért, mert politikai pártok közötti, egymás közötti vita folyik. Éppen ezért úgy gondoltuk, indokolt, hogy a társadalmi szervezetek megkapják ezen ingatlanokat. A mai napon szavazunk róla.
Tehát az albizottság azért alakult meg, hogy vizsgálja, ezek a pártok korábban milyen ingatlanokat kaptak. Két körről, két juttatási körről lehet beszélni, amelynek az egyik eleme az a hatpárti megállapodás, amely 1991 májusában született. Ezt követően egy törvényhozási lépés is történt, s ennek kapcsán a parlamenti pártok méltányos módon ingatlanhoz jutottak. Mindegyik parlamenti párt, kettő kivételével - akik egyébként a választási eredmények alapján jogszerűen járó mértéket el nem érő ingatlannagyságot kaptak -, ez a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz volt. Mindenki egyetértett abban, hogy e két párt joggal tart igényt további ingatlanokra, hiszen a választási eredmények alapján az egyébként jól kiszámítható ingatlannagyságot nem érte el az akkor általuk használt ingatlan, és abban a pillanatban nem is állt rendelkezésre olyan ingatlan, amely mind a pártoknak, mind pedig a jogos törvényes igényeknek megfelelt volna. Ezért a döntés részben - hogy a többi párt ne szenvedjen csorbát - halasztásra került, és az érintett két párt vonatkozásában egy törvényi felhatalmazást kapott a kormány, hogy ezt a helyzetet próbálja meg megoldani.
Ezt követően 1992 februárjában egy 3148. számú kormányhatározattal ingatlanok sorsáról döntött az akkori kormányzat, többek között a Váci utca 38. és a Széchenyi rakpart 3. szám alatti ingatlanok tekintetében. De a döntést akkor nem hozta meg a kormány, hanem elhalasztotta, további előkészítést igénylendő, és majd csak két hónappal később, április 16-án döntött arról, hogy ezt a két, korábban megjelölt ingatlant valóban az érintett pártok tulajdonába kell adni.
Az albizottság működésével kapcsolatban elhangzott, hogy felületes volt, hogy milyen szakértőket hallgatott meg, hogy politikai többségnek megfelelően működött. Ezek a vádak meggyőződésem szerint nem igazak. Attól kezdődően, hogy fölmerült annak a kormányzati döntésnek a törvényessége, a juttatás mértékének törvényessége, nagyon alaposan, több tucat érintett személy vagy valamilyen módon ismeretekkel rendelkező személy meghallgatásával, közel 900 vagy több mint 900 oldalnyi szó szerinti jegyzőkönyvben rögzített bizottsági vitával, több száz oldalas dokumentumgyűjtemény beszerzésével, azok tételes megvizsgálásával, az Állami Számvevőszéktől kezdve több más, ebben az ügyben kompetens szervezet véleményének a kikérésével egy nagyon alapos vizsgálatot folytatott le a bizottság.
Igaz az, hogy alapvetően az Állami Számvevőszék az, amely jogosult pártok tevékenységének vizsgálatára. De ahhoz, hogy ezt a vizsgálatot megalapozottá lehessen tenni, az kellett, hogy tudjuk, van-e értelme felkérni az Állami Számvevőszéket erre a vizsgálatra. Hiszen annak idején, korábban is fölmerült, még az előző parlamenti ciklusban egy 10710. számú előterjesztés alapján 1993 októberében, célja volt a parlament akkori kisebbségének - egyébként ez egy független kisgazdapárti indítvány volt -, hogy vizsgáljuk meg azokat az ingatlanjuttatásokat, amelyek az albizottság vizsgálatának tárgyát is képezték.
Ez a vizsgálat akkor meghiúsult, és a szavazási eredmények alapján - miután már akkor is működött a számítógépes feldolgozás - pontosan nyomon követhető, hogy éppen a két érintett párt képviselőinek, a Fidesznek és az MDF-nek, az egyébként akkor két ellentétes oldalon ülő pártnak érdekes módon ebben az ügyben az érdekei nagyon egybecsengtek, mert csak ők voltak azok, akik ezen vizsgálóbizottság felállítását meghiúsították. (Dr. Dávid Ibolya közbeszólására:) A többiek nem, csak ez a két párt volt az, amely ilyen jellegű álláspontot foglalt el, és azt hiszem, hogy ők szinte maradéktalanul.
A lényeg az, hogy nem állhatott föl a bizottság, és nem lehetett megvizsgálni az ügyet. Tehát a társadalmi szervezeteknek és pártoknak juttatandó törvényjavaslat előterjesztéséből és a korábbi, vizsgálóbizottság felállítására irányuló indítvány meghiúsításából egyértelműen következik az is, hogy nem igaz az a vád, hogy ez a Tocsik-ügyre való reagálás lett volna. (Rockenbauer Zoltán: Lárifári!) Dávid Ibolya képviselő asszony bizonyára vissza tud emlékezni arra, hogy az alkotmányügyi bizottságban megvártuk a Tocsik-ügy vizsgálatának befejezését, és már nem vizsgálta az alkotmányügyi bizottság a Tocsik-ügyet, amikor az albizottság felállításáról szóló indítvány és döntés megszületett. Éppen azért, hogy egyrészt a kettő ne keveredjen össze, másrészt pedig ez a vád ne érhesse a két kormánypártot, mert egy törvényjavaslat, egy módosítás alatt álló törvényjavaslat feküdt előttünk, amelyre vonatkozóan nekünk döntéseket kellett hoznunk. Máskor nem lett volna értelme, nem lehetett volna megtenni ennek a vizsgálóbizottságnak, albizottságnak a felállítására vonatkozó indítványt.
Az albizottság tehát rendkívül széles körű vizsgálatokat folytatott. Egyrészt megállapította azt - és meggyőződésem szerint megtehette, hogy ilyen megállapítást tegyen -, hogy a hatpárti megállapodással történő ingatlanok juttatása minden tekintetben megfelelő volt. Ezt végigvizsgáltuk, és e hatpárti megállapodás alapján törvényesen kapta meg az ingatlant mind a Fidesz, mind az MDF és mindenki más is törvényes módon és törvényes mértékben.
Ezt követően jöttek a problémák. Ezen problémahalmazba én most nem szeretnék belebocsátkozni, mert véleményem szerint nincs értelme megismételni ezt a vitát. Az azonban eléggé furcsa - és csak egyetlenegy dolgot szeretnék fölhozni példaként, hogy mennyire indokolt egy ilyen állami számvevőszéki vizsgálat. Ha semmi mást, mint az 1992. március 10-én kelt megállapodást hozom példaként, amely többszereplős szerződés volt. Ebben az Állami Vagyonügynökség, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az MDF, a Fidesz és a Belvárosi Irodaház Kft. szerepelt szerződő félként. Ez a szerződés egyrészt a Váci utca 38. szám alatti ingatlan tekintetében a kezelői jogot az Állami Vagyonügynökség részéről a KVI-nek adta át. Ugyanebben a szerződésben egy következő pontban a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a két pártnak tulajdonába adta az érintett ingatlant, majd ugyanennek a szerződésnek egy további pontjában a két párt megbízta bizományosként a Belvárosi Irodaház Kft.-t, hogy ezt az ingatlant minimum 1,3 milliárd forintért, tehát 1300 millió forintért értékesítse.
Még érdekesebb volt az, hogy a szerződés 6. pontja szó szerint ez után úgy fogalmazott, hogy "Vevő fizetési feltételeitől függetlenül a Belvárosi Irodaház Kft.-n keresztül az Állami Vagyonügynökség kötelezettséget vállal arra, hogy az első részlet esedékességétől számított 8 napon belül a tényleges vételárat a két párt számára a pártok által meghatározott részesedési arányok szerint a pártok képviselői által megjelölt bankszámlájára átutalja."
(12.00)
Ez egy rendkívül érdekes akciója volt az Állami Vagyonügynökségnek, ilyet magánszervezettel - hiszen a pártok ebben a tekintetben ennek minősülnek - soha nem tett; magyarul készfizetői kezességet vállalt egyrészt arra, hogy ha a lehetséges vevő nem fizet, akkor 8 napon belül a teljes vételárat kiegyenlíti a két párt részére. Ezt senki mással nem tette, és egyébként nem is tehette meg az Állami Vagyonügynökség, hiszen semmilyen törvényi felhatalmazása erre nem volt.
Szeretném még egyszer önöknek a dátumot felidézni: 1992. március 10. Március 10., amikor több mint egy hónappal később, csak április 16-án dönt egyáltalán a kormány arról, hogy ezeket az ingatlanokat a két párt tulajdonába adhatja. Tehát még meg sem szerezték az ingatlan tulajdonjogát az érintett pártok, máris az elidegenítésről döntöttek egy szerződésben; holott a pártok kizárólag azért kaptak ingatlanokat a magyar államtól, az adófizetők pénzéből, hogy a rendeltetésszerű működésüket ezen székházak birtoklásával, tulajdonlásával biztosítani tudják.
Kérdezem én, mikor rendeltetésszerű a működés, ha egy párt úgy szerzi meg az egyébként számára még meg sem adott ingatlan-tulajdonjogot, hogy ugyanabban a szerződésben azt azonnal szeretné el is idegeníteni, magyarul kizárólag tőkéhez szeretni hozzájutni?! Ha csak semmi mást, pusztán ezt az egyetlenegy momentumot vesszük ki ebből az egyébként sok más szempontból igen-igen problematikus, törvényességi szempontból súlyosan megkérdőjelezhető ügyből, akkor is úgy gondolom, indokolt lehet egy állami számvevőszéki vizsgálat.
Azt hiszem, ezzel a parlament a maga részéről ezt az ügyet lezárhatja. Az Állami Számvevőszék valóban alkalmas arra, hogy egy független, alapos vizsgálatot lefolytasson. Őszintén bízom abban, hogy - egyébként az érintett pártoknak is, azt hiszem, ez az érdeke - az ügy végére minél előbb pont kerül és befejeződik, és végre, ahogy a társadalmi szervezetek kaphattak ingatlanokat, ha még indokolt és ezt meg lehet tenni, akkor nyilvánvalóan a pártok is megkaphassák azokat az ingatlanokat, amelyekkel kapcsolatban korábban konszenzus volt.
Azt hiszem, egy ilyen állami számvevőszéki vizsgálat támogatható kell hogy legyen az ellenzék és az érintett két párt részéről is, hiszen ők is úgy fogalmaztak, hogy az ÁSZ az, amelynek a tevékenységében ebben a tekintetben egyrészt bízni is lehet, másrészt ez az egyetlen törvényes, ilyen jellegű vizsgálat lefolytatására alkalmas szervezet.
Köszönöm szépen a figyelmet, és kérem, hogy támogassák a határozati javaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
