ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Full text search

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt képviselőtársaim, nyilván látták, hogy kicsit feszült jelenetekre került sor a pulpituson. Szeretném tájékoztatni képviselőtársaimat, hogy a jelenetek oka az volt, hogy miért adom meg a szót Kristóf István képviselő úrnak, aki a Magyar Szocialista Párt nevében kíván felszólalni.
Szeretnék erre nézve magyarázatot adni. (Dr. Csapody Miklós: Azért, mert MSZP-s.) Az eredeti forgatókönyv szerint az alkotmányügyi bizottság előadója az alkotmányügyi bizottság elnöke, Hack Péter úr lett volna, és Kristóf István úr, a Szocialista Párt frakcióálláspontját ismerteti. Időközben érkezett a jelzés, hogy Hack Péter úr nem tudja előterjeszteni a napirendi pontot, és ezért Kristóf István mint előterjesztő elmondja az alkotmányügyi bizottság előterjesztését és ennek megfelelően az későbbiekben szólal csak fel. Ezt követően került sor arra, hogy először Hankó Faragó Miklós kapott szót, utána Deutsch Tamás, őt követően a sorrendnek megfelelően Kristóf István kapott volna szót. Ezt követően majd Dávid Ibolya. Dávid Ibolya kisebbségi véleményt is előterjesztett. Tehát nyilvánvaló, hogy én az előterjesztők között ilyen módon különbséget tenni, hogy az előterjesztő lehet-e saját frakciójának előadója vagy sem, nem tudok. Másodsorban ha előterjesztőként kérne szót, akkor is meg kellene adnom a szót menet közben, mert semmiféle megállapodás nincs arra nézve, hogy most valamilyen sorrendet betartunk.
Tisztelettel arra kérem a képviselőtársaimat, hogy ezt a kérdést kezeljék a szokásoknak megfelelően, mint ahogy én is a szokásoknak megfelelően kezelem és tisztelettel arra is kérem önöket, hogy velem itt a pulpituson, miközben előttem valaki beszél, ne folytassanak vitát, nem lehet egyrészt, mert zavarjuk a beszélőt, másrészt meg ez a hely nem alkalmas a viták lefolytatására. Ezt helyezzük egy későbbi időpontra, erre mindenkit nagy tisztelettel szeretnék megkérni. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Dávid Ibolya jelzi hozzászólási szándékát.) Amennyiben ez az ügyrendi kérdés elveszi az időt a felszólalásoktól, ám legyen.
Ügyrendi kérdésben megadom a szót Dávid Ibolya képviselő asszonynak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit