DR. KELEMEN ANDRÁS

Full text search

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Azt csak sajnálattal jegyzem meg, hogy úgy látszik, államtitkár úr nem hallott még a történelmi Magyarországról. A nézetkülönbség közöttünk, úgy érzem, igazán abban van, hogy törvényi szintű jogi rendezést kértem, mert ezt érzem olyannak, amely biztosítja a helyzetet.
(15.20)
Kezünkben van a közoktatási törvény legfrissebb módosítása, nyomaiban sem szerepel semmiféle ilyen törekvés benne. Az RMDSZ szövetségi egyeztető tanácsa az Országgyűlés elnökét kérte még 1996. július 2-án, és azóta is várja a választ arra, hogy a javaslatokat, amiket felsoroltam, és amelyek érthetetlen okból nem teljesen ismerősek államtitkár úr előtt, ezeket támogassák - nem történt meg.
Miniszter úr egyszer, 1992 júniusában, ha jól emlékszem, a HVG-ben egy bemutatkozó cikkben azt írta, hogy néhány Árpád-házi királyt vér szerinti örökösének vallhat. Azt hiszem, hogy egy olyan személytől, aki ezt számon tartja, elvárhatnánk azt, hogy közoktatási miniszterként támogassa (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) a határainkon túlra került (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) magyar nyelvű oktatásügy intézményesítését - és befejezem a mondatom...

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit