DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás után mintegy hét évvel kétségkívül rendkívül időszerű törvényjavaslat került az Országgyűlés elé. Nem a politika, hanem a társadalom igénye tette ezt indokolttá. Ezt a tényt - mint tapasztalhattuk - a képviselők közül senki sem vitatta, elfogadva, hogy a közhasznú szervezetek törvényi szabályozása feltétlenül szükséges.
A téma napirendre kerülését mindenképp üdvözölni kell, azonban a hét év tapasztalata, az örvendetesen megnövekedett számú társadalmi szervezetek működése alapján elvárás, hogy nagyon átgondolt, részleteiben kidolgozott törvényjavaslat kerüljön a Ház elé. De a jelenlegi még nem egészen az. Ellenzéki képviselőtársaim enyhén fogalmaztak, amikor arról beszéltek, hogy ez a törvényjavaslat csak keretjellegű, holott a javaslat eléggé súlyos logikai hibákat és hiányosságokat is tartalmaz.
A törvényjavaslat - csupán annak tárgyalása során - két súlyos hibával terhes. Az egyik az, amit nem olyan rég egy törvényjavaslat televíziós vitája során az APEH magas rangú vezetője megfogalmazott. Nevezetesen arra a kérdésre, hogy az adott törvényjavaslat miért nem tér ki az állampolgárok számára fontos kérdésekre, azt a választ adta, hogy ez teljesen felesleges, hiszen azért vannak a jogászok, hogy a törvényeket értelmezzék. A most tárgyalt törvényjavaslat alkotói ugyanúgy gondolkodtak.
A második hibás szemlélet itt köztünk található. A kormánypártok képviselői láthatólag abból indulnak ki, hogy a benyújtott törvényjavaslat csak tökéletes lehet, hiszen ha nem volna az, kételkedni kellene a kormány bölcsességében. Súlyos hibát követnek el azok, akik a vélt tekintélyszempontok alapján nem törekednek fontos kérdésekben a legjobb megoldás keresésére.
A törvényjavaslat legfontosabb hiányosságai - a teljesség igénye nélkül - a következő négy csoportban foglalhatók össze:
Az első: lényegesen pontosabb és átgondoltabb lett volna a meghatározás, ha a közhasznú tevékenység fogalmát pontosabban határozzák meg. A törvényjavaslat indoklása ugyan kimerítő részletességűnek minősíti a 26. §-ban rögzített felsorolást, ez azonban éppen ellenkezőleg: kimerítően általános. A törvény elfogadása esetén jelen formájában a felsorolás az önkényes értelmezés tökéletes forrása, mivel nem a valós élet tevékenységei alapján csoportosít. Hogy a konkrét példáknál maradjunk, a 26. § c) pont 1. alpontja felsorolja közhasznú tevékenységként az egészségmegőrző, gyógyító és rehabilitációs tevékenységet. Nyitott kérdés, hogy ezek szerint például a lelki segélyszolgálatok, amelyek életeket mentenek, nem végeznek-e közhasznú tevékenységet, hiszen nincs olyan kategória, ahová be lehetne sorolni őket. Kérdéses, hogy a nem szociális jellegű, de az emberekért, az emberi értékekért működő vallási vagy akár laikus szervezetek ugyancsak kimaradhatnak-e, mivel számukra nincs megfelelő kategória.
Az már a vita során felmerült, hogy a hátrányos helyzetű csoportokkal és rétegekkel való foglalkozás rendkívüli módon leszűkül, ha kizárólag az üdültetést emeljük ki. De még például a kiemelt gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, az ugyancsak tömegeket érintő nyugdíjasok vagy lakásbérlők érdekvédelme vajon hová sorolható be?
Más témakört is érintve: a 8. pont alatt feltüntetett természetvédelem kategóriája szintén határozatlan. Az értelmező szótár szerint ez a fogalom "a természeti szépségek és ritkaságok intézményes védelmét" jelenti. Viszont az állatvédő egyesületek, állatmenhelyek nem végeznek-e közhasznú tevékenységet? Ha már napjainkig nem születtek meg a megfelelő állatvédelmi törvények, most még ki is zárhatjuk ezt a fontos tevékenységi kört?
Ennyi nyitva hagyott kérdés közepette - és a felsorolást még sokáig lehetne folytatni - rendkívül súlyos probléma, hogy mindezek alapján hogyan fognak a bíróságok dönteni, hiszen itt szabályozatlan, illetve rosszul szabályozott helyzetről, és nem jogi részletkérdésekről van szó. Az már szinte csak ráadás, hogy a bíróságoknak a közhasznú-nyilvántartásba vétellel kapcsolatos elutasító döntéseivel szemben a törvényjavaslat semmilyen fellebbezési fórumot, lehetőséget nem ad.
Második pontként a törvényjavaslat az előző kérdéskör tisztázatlanságából eredően a közhasznú szervezetek feltételi, illetve működési rendszerére vonatkozóan is bizonytalanságot teremt. A törvényjavaslat kidolgozói itt a ló másik oldalára estek át, és teljesen formálissá tették az eljárás szabályozását. Az 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint ugyanis elégséges a szervezetet létesítő okiratnak azt tartalmaznia, hogy "közhasznú tevékenységet folytat". Egyetlen szó sincs arról, hogy részletesen tisztázni kellene, hogy ez a tevékenység miből is áll. Ha figyelembe vesszük, hogy a közhasznú működéssel kapcsolatos szabályozásoknál a 8. és 9. §-okban foglalt szempontok rögzítése a létesítő okiratban a 9. § (3) bekezdése értelmében csak akkor kötelező, "ha a szervezet éves bevétele az 1 millió forintot, mérlegfőösszege pedig a 10 millió forintot meghaladja", akkor világosan látszik, hogy a törvényjavaslat csak a meglevő szervezeteket tartja szem előtt, és figyelmen kívül hagyja az újonnan alakuló szervezeteket, ahol megállapíthatatlan, hogy milyen is lesz a tényleges bevétel.
A tényleges közhasznú tevékenység bemutatását szolgálja a 21. §-ban előírt, évente készítendő közhasznúsági jelentés. Az csak részletprobléma, hogy a tartalmat előíró hat pont között utolsóként szerepel a cél szerinti tevékenység ismertetése, és ez is csak rövid tartalmi beszámolóval. Hogy ez a jelentés milyen célt szolgál, arról nem esik a törvényjavaslatban szó. Minimális elvárás lenne, hogy a jelentés az éves számviteli beszámoló mintájára legalább a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészségnek is megküldessék, hogy a szervezetek az előírt értékelést mindenképpen a törvényességi felügyelet gyakorlójával is közöljék.
A harmadik csoportban a közhasznú szervezetek működésével kapcsolatos problémák - mint ezt már többen megemlítették - már a fokozatokba sorolással kezdődnek. A törvényjavaslat általános indoklása a "kiemelkedően közhasznú" fokozat beiktatását azzal indokolja, hogy minimalizálódjon az eddig Magyarországon túlsúlyos állami szerepvállalás, és növekedjen a polgárok és civil szerveződések szerepe. Ez a célkitűzés helyes - ha éppen az állami szerepvállalás csökkenése érdekében konkrét célok lennének, azon területek megjelölésével, ahol kívánatos az említett szerepvállalás. Ilyen célt azonban nem jelöl meg a törvényjavaslat, kivéve egyet, nevezetesen: az emberi és állampolgári jogok védelmét.
(18.50)
Nem vitatva a témakör jelentőségét, azért megkérdőjelezhető, hogy mennyiben csökkenti az ilyen közhasznú tevékenység az állami szerepvállalást. A fokozatok egyébként is formaiak, a közhasznú szervezetek támogatását és kedvezményeit vizsgálva.
A kedvezmények használhatósága erősen megkérdőjelezhető, hiszen az ezeket rögzítő törvények jóval a törvényjavaslat megszületése előtt jöttek létre, a javaslat viszont rendezésüket és újragondolásukat meg sem kísérli. De teljesen szabályozatlan marad az állami támogatás rendszere is. A 16. § előírásai lényegében nem változnak a jelenlegi eljárásrendben, és semmilyen kötelezettséget, átgondoltabb célmeghatározást nem fogalmaznak meg az állami szervekkel szemben.
A negyedik csoportban a közhasznú tevékenységek függetlenítését a politikától mindenképpen helyeselni lehet, de a megfogalmazások itt sem egyértelműek. Hegyi Gyula képviselőtársam utalt erre, és egyetértek megállapításaival. A politikára vonatkozó kötelezettség, amelyet az 5. § d) pontja, illetve a 26. § d) pontja határoz meg: a közhasznú szervezet közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, azaz nem végezhet pártpolitikai tevékenységet, illetve az országgyűlési képviselőválasztáson nem állíthat jelöltet.
A pártpolitikai tevékenység mibenlétét azonban a javaslat szövegében nem tisztázza. Csak a részletes indokolás 26. §-ához fűzött magyarázatból tűnik ki, hogy ebbe a jogalkotó beleérti azt az esetet is, ha a közhasznú szervezet közhasznú tevékenységi körébe tartozó ügyben párttal való közös közéleti fellépésére kerül sor.
Itt viszont el kellene dönteni, hogy tulajdonképpen kit is sújt a tilalom; a fenti megfogalmazásnak megfelelően a közhasznú szervet, tehát például az emberi jogi szervezetet. Nem hívhat a rendezvényre politikust, hiszen az veszélyezteti a közhasznú státuszát. De fordítva is áll: ha az adott közhasznú ügyet egy párt felkarolja, hogyan lehet bizonyítani, hogy nem közös közéleti fellépésről van szó? Hiszen egy közhasznú szervezet lehetetlenné tételéhez elég, ha a tárgybani nyilvános rendezvényen egy párt tagjai szervezetten vesznek részt.
A nem kellő megfogalmazás ezért nem a közhasznú tevékenységek értelemszerű elválasztását teszi lehetővé a politikától, hanem magában foglalja a demokrácia súlyos megsértésének lehetőségét is.
Többször felszólaltam a bizottságban is azzal a kérdéssel kapcsolatban, amelyet angliai utamon megerősítve láttam. Nekem ott közhasznú szervezetek munkatársai elmesélték, hogy milyen jelentős összegeket adnak kölcsön például a kormánynak, vagy adnak kölcsön jelentős intézményeknek. Nálunk pont fordítva jelentkezik ez a kérdés. A közhasznú intézmények, amikor működésüket megkezdik, sőt ha az eredményessé válik, akkor rögtön eljönnek, és a költségvetéstől kérik a támogatást. Tehát itt kicsit talpra kellene állítani ezt a kérdést. Lehetőséget kellene teremteni ezeknek a közhasznú szervezeteknek az anyagi gyarapodásra is, és arra, hogy ezek egyrészről ki tudják fejteni működésüket, másrészről tőkét is tudjanak képezni, amelyből esetleg még a kormányt, még a nagyobb intézményeket is segítik.
Mindezek ellenére hangsúlyoznom kell, hogy erre a törvényre - bár javított formában - a társadalomnak szüksége van. Az egészségügyi bizottság egy éven belül kétszer is foglalkozott részletesen a kérdésekkel.
Az Országgyűlés akkor jár el helyesen, ha a pártszempontokat félretéve - ahogy ez a törvényjavaslatban is olvasható - arra törekszik, hogy célszerű, módosított, valóban a társadalmi önszerveződést szolgáló törvény szülessék. Ehhez nyújtott be módosító javaslatokat a Független Kisgazdapárt. Köszönöm, hogy meghallgattak.
