DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, az első európai szintű magyar közoktatási törvény megalkotója 1868 májusában Ferenc Józsefnek az alábbiakat írta törvényjavaslata ajánlásában: "Nézetem szerint általában a közoktatás, köznevelés, különösen a népnevelés törvény általi rendezésének három módja gondolható. Az első az volna, hogy minden iskola közvetlenül és kizárólag az államkormány hatósága alá helyeztessék, legföllebb a vallásoktatást hagyva fönn az egyházak teendőjéül. A második, hogy a köznevelés kezelése egészen az egyházakra bízassék, s az állam az iskolák fenntartására szükséges anyagi erőt az egyháznak adná. Végül a harmadik lehet, hogy az egyházaknak is legyen jog adva maguk erejéből iskolákat állítani, azok felett rendelkezni, de amennyiben az egyházak e jogukat nem gyakorolnák, ott az állam állítson iskolákat, s ezek fölött kizárólag az államkormány rendelkezzék."
(11.40)
Napjainkban sincs más lehetőség. Az iskolák államosításával a magát mindenhatónak képzelő államhatalom megszüntette az egyház ezeréves iskolafenntartó jogát, mert ideológiai monopóliumát csak az államosított iskolarendszerben képzelte megvalósíthatónak. A rendszerváltozás e monopólium felszámolásával új helyzetet teremtett. Az új alkotmány elveiből kiindulva az 1991. évi IV. törvény kimondotta, hogy egyházi jogi személy elláthat minden olyan nevelési, oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, sport-, illetőleg gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam vagy állami szerv, intézmény számára.
E tevékenységi körben az egyházi jogi személy intézményt létesíthet és tarthat fenn. Azt is biztosította a törvény, hogy az állam, illetve az önkormányzatok által fenntartott iskolákban a szülők igényeinek megfelelően fakultatív vallásoktatás folyjék. Visszatértünk tehát a magyar polgári jogállam kezdeti szakaszában megfogalmazott elvekhez, bár az új viszonyok között természetesen nem ott kell állami, önkormányzati iskolákat létrehozni, ahol az egyházak iskolaállítási jogukat nem gyakorolják, de mód nyílott nemcsak a korábbi egyházi iskolák visszaadására és újraindítására, de újak alapítására is.
A Magyar Köztársaság hosszú távon is arra rendezkedik be, hogy egymás mellett fognak működni állami, önkormányzati, egyházi és magán oktatási intézmények az oktatás minden szintjén. Az iskolaalapítás és -fenntartás szabadsága ugyanúgy az alapjogok közé került, mint már 1868-ban, amikor törvény mondotta ki, hogy "népoktatási nyilvános tanintézeteket a törvény által megszabott módon állíthatnak és fenntarthatnak a hazában lévő hitfelekezetek, társulatok és egyesek, községek és az állam". A rendszerváltozással véget ért a magyarországi egyházak négyévtizedes babiloni fogsága, és nemcsak a hitélet vált teljesen szabaddá, de az iskolák működtetése, fenntartása is.
A Magyar Szocialista Párt az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodást ez utóbbiak szempontjából is korszakos jelentőségűnek véli, két okból is. Először: a Katolikus Egyházzal mint a legnagyobb és a legmesszebbre nyúló történeti hagyományokkal rendelkező egyházzal történt megállapodás olyan minta lehet, amely a többi egyház esetében is alkalmazható. E vélekedésünket erősíti, hogy a szerződés végrehajtása kapcsán született törvényjavaslat-csomagot több-kevesebb kritikával, de a többi magyarországi egyház is elfogadta. Azok érveit pedig, akik nem tartoznak ebbe a sorba, a kormány, gondolom, külön meg fogja vizsgálni.
Másodszor: a megállapodás elveinek alkalmazása a közoktatásban és a felsőoktatásban egyrészt maradéktalanul teljesíti az 1990. évi IV. törvény 19. §-ában foglaltakat, másrészt hosszabb távra is megteremti az egyházi oktatási intézmények biztonságos működésének feltételeit. A kormányzó pártok között kialakult vita miatt érdemes felidézni a hivatkozott 1990. évi IV. törvény 19. §-át, amely azt mondja ki, hogy az állam az egyházi jogi személy nevelési, oktatási, szociális és egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúsági intézményei működéséhez külön törvény rendelkezései szerint normatív módon meghatározott, a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt, illetőleg a támogatás az ilyen ellátásokra elkülönített pénzeszközökből történik. Azt is tartalmazza a 19. §, hogy az egyházak egyéb tevékenységéhez is nyújtható állami támogatás. Ezt egyébként az ugyancsak előttünk fekvő törvénymódosítás külön hatálya alá utalja.
Ezek közül a megállapodás a hitéleti képzéssel kapcsolatban kiiktatja a feltételes módot, mert kimondja, hogy az állam támogatást nyújt a hitélettel összefüggő képzést folytató akkreditált felsőoktatási intézményekre is olyan normatíva alapján, amit az állam a bölcsészképzésre, illetve a tanárképző főiskolák humán szakos képzésére fordít. Nem kétséges, hogy a hangsúly a törvényben az állami intézményekkel azonos mértékű támogatáson van, a megállapodásban pedig a "lehet" helyett a "kell"-en. A közoktatási intézmények esetében az azonos mértékű támogatáson az sem változtat, hogy ezek fenntartója nem közvetlenül az állam, hanem az önkormányzatok, amelyek az állami támogatást kiegészíthetik önkormányzati forrásból, amelyek egyébként szintén az állami költségvetésből származnak.
Nem indokolatlan az egyházi iskoláknak a megállapodás 2. cikke által is megerősített azon igénye, hogy nemcsak az állami, hanem a kiegészítő önkormányzati támogatást is megkaphassák működésükhöz, hiszen azonos mértékű csak ezáltal lesz támogatásuk. Nincs szó azonban arról - miként ez ellenérvként gyakran felmerül -, hogy az önkormányzati iskolák rosszabb helyzetbe kerülnének az egyháziaknál, csak arról, hogy az önkormányzati iskolák különböző forrásokból származó pénzeszközeit az egyháziak egy forrásból kapják meg. Mivel e források végső soron az adófizetők befizetéseiből származnak, és az adófizetők jelentős hányada vallásos állampolgár, nem méltánytalan az egyházi iskolák azonos mértékű támogatása.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddig elmondottak is nyilvánvalóvá teszik, hogy az Apostoli Szentszékkel kötött és parlamenti jóváhagyásra váró megállapodás lehetőséget teremt az Országgyűlés számára, hogy minden egyház vonatkozásában rendezze a közoktatási és felsőoktatási intézmények finanszírozásának kérdését, összhangban a megállapodással, az alkotmánnyal és az eddig megalkotott törvényekkel. A két oktatási törvénnyel kapcsolatban benyújtott módosítást ezek alapján kell mérlegelnünk. Az MSZP képviselőcsoportja azért is támogatja a két előterjesztést, mert úgy véli, hogy érvényesül bennük a fenti törekvés.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a tervezetek a korábbi megkülönböztetéssel szemben, amely csak állami és nem állami oktatási intézményeket ismert mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban, hármas elhatárolást tartalmaz: állami, egyházi és magánintézményeket. Itt kell szólnunk arról a gyakorta megfogalmazódó ellenvetésről, amely a hármas különbségtételt vitatja, sőt alkotmányellenesnek tartja. Nincs mód rá, hogy véleményünket e kérdésben részletesen kifejtsük. Arra azonban mindenképpen utalnunk kell, hogy éppen az Alkotmánybíróság volt az a testület, amely az egyházi közoktatási és felsőoktatási intézményeket kiemelte a magánintézetekkel összemosó nem állami kategóriából, amikor azt állapította meg, hogy az egyházak történelmüket és társadalmi szerepüket illetően különböznek a társadalmi szervezetektől és az egyesületektől. Amikor fenntartották azokat a tevékenységüket az iskolai oktatásban, betegápolásban, szegények segítésében, amelyek az állam feladatává váltak, az állam és egyház szétválasztása egyáltalán nem tette lehetetlenné ez utóbbiak egyenlőként való kezelését. E törvényekben az oktatásra vonatkoztatva az egyenlőként való kezelés következik be, amit csak üdvözölni lehet.
Ugyanakkor nem tudunk teljes mértékben azonosulni azzal a felfogással, amely azt mondja, hogy a versenysemlegesség alkotmányos elvét csak akkor nem sértené az egyenlő finanszírozás, ha kárpótlásként fogjuk fel. Kétlem, hogy a versenysemlegesség - ha van ilyen az alkotmányban - alkalmazható az oktatásügyre. Az alkotmány ugyanis azt mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát, a gazdasági verseny szabadságát.
Az elmondottak mellett mind a közoktatási törvényt, mind a felsőoktatási törvényt módosító javaslatban van néhány olyan rész, amelyekkel kapcsolatban módosító indítványokra lesz szükség. Ha a jegyző felügyeleti jogosítványát e módosításban kell kiterjeszteni egészen addig, hogy felfüggesztheti a normatív támogatás folyósítását - egyébként az önkormányzati iskolákban is -, mindenki arra fog gondolni, hogy ez az egyházi iskolák feletti állami hatalom erősítésének, erősödésének egyik eszköze.
A felsőoktatási törvénymódosítás 2. §-ában az szerepel, hogy az állami támogatás csak a felsőoktatási intézmény által létesített és fenntartott diákotthoni, kollégiumi elhelyezésre vonatkozik. Ez az egyházi intézményeket - ahol a kollégium nem mindig az egyetem és a főiskola fenntartásában működik - hozza hátrányosabb helyzetbe, és nem is következik a megállapodásból, amelyben az szerepel, hogy a felsőoktatási intézmények és kollégiumok fenntartásához a magyar állam a képzési normatíva legalább 50 százalékát garantálja. De nincs szó a hallgatói normatíva e részéről.
A közoktatási törvény módosításának azon részei, amelyek biztosítékokat kívánnak megfogalmazni a közoktatási intézmények fenntartói jogának átruházásáról, nagyon fontosak abból a szempontból, hogy e lépések ne felelőtlenül történjenek. De az, hogy a közgyűlések e kérdésben csak minősített többséggel szavazhatnak, aligha ide, inkább az önkormányzati törvénybe kívánkozik.
Fontos viszont, hogy a közoktatási megállapodás helyett az egyházi iskolák egyoldalú jognyilatkozattal is jogosultak lehetnek a normatív támogatásra.
(11.50)
Nem értelmezhető pontosan a felsőoktatási törvénymódosítás 5. §-ának a világnézeti meggyőződés szabadságára utaló kitétele, annál is inkább, mert a hatályos alkotmány csak a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságát ismeri. Bár a törvényjavaslat az elvek szintjén pontosan elkülöníti az állami, egyházi és magán felsőoktatási intézményeket, a módosítások egy részében csak annyi változás van, hogy az "állami" jelző kikerült, s így mindhárom felsőoktatási intézménytípus összemosódik - 4., 6., 9. §. A sort bizonyára lehetne folytatni. E fogyatékosságok azonban kiküszöbölhetők, s minden remény megvan rá, hogy a két törvénymódosítással nemcsak az egyházi intézményfenntartók lesznek elégedettek, de nem kerülnek rosszabb helyzetbe az önkormányzati és állami intézmények fenntartói sem.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam már idézett Eötvös József fogalmazta meg az állam és az egyházak viszonyáról a következőket: "Az az álláspont, amelyet az államnak az újabb korban az egyes felekezetek irányába el kell foglalnia, nem - mint egyesek vélik - egyforma közömbösség valamennyi felekezet irányába, hanem valamennyinek egyforma tisztelete, éppen azért, mert az állam nem részesített előnyben egyetlen körében megtalálható felekezetet sem, egyforma oltalommal tartozik valamennyinek." Az ellenségesség és a gyűlölet négy évtizede után nekünk sem csak a közömbösségig, hanem az egyforma oltalomig kell eljutnunk. Hiszem és remélem, hogy az 1990. évi IV. és az 1991. évi XXXII. törvény után az Országgyűlés előtt fekvő jelenlegiek is az egyforma oltalom célját fogják szolgálni.
Befejezésül még egy hitemről hadd szóljak: Szent Pál apostol a zsidókhoz írt levelében mondotta, hogy a hit a reménylett dolgok valósága. Távolról sem kívánom profanizálni a Szentírás szövegét, mégis engedtessék meg nekem, hogy higgyek abban: az egyházakkal kapcsolatos, ma még csak reménylett változások valósággá válnak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
