GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvényalkotás folyamatában egyáltalán nem ritkaság, hogy egy-egy törvényjavaslat vagy törvénycsomag tárgyalásakor az anyagok több dimenzióra is kiterjednek. Ebből a sorból azonban a Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint messze kiemelkedik az állam és az egyházak közötti gazdasági kapcsolatokat konszolidáló törvényjavaslat-együttes, és a hozzájuk csatlakozó országgyűlési határozattervezet, amelyről most kezdjük, kezdtük meg közös vitánkat.
Igazán sajnálom, hogy a bizottsági ülésen és itt a vita eddigi szakaszában is szabaddemokrata képviselőtársaim a csomag egy-egy tételét veszik vizsgálat alá, és nem figyelnek arra, hogy végül is itt egy egységről van szó. Felsorolnám azokat a dimenziókat, amelyekben a törvényjavaslat-csomag egésze egyáltalán értelmezhető. Természetesen szerepük van alkotmányos szempontoknak, hiszen már esztendőkkel ezelőtt, még az elmúlt ciklusban meg kellett volna hozni az egyházak működésének anyagi feltételeiről szóló törvényt.
A csomag nem nélkülözi a történeti, politikai vonatkozásokat sem - ez a második szempont -, hiszen ezek által valósul meg annak elismerése, hogy az egyházak a múltban jelentős szerepet játszottak Magyarország legszélesebb értelemben vett kultúrájának felépülésében, egyszersmind tartalmazza annak elismerését is, hogy a demokratikus magyar állam a jövőben is számít az egyházak társadalomépítő tevékenységére.
A harmadik dimenzió alapvetően morális tartalmakat hordoz. Ez részben összefüggésben áll a lelkiismereti és vallásszabadság alkotmányos elvével, a legklasszikusabb szabadságeszményekkel, részben tartalmazza azt az erkölcsi megfontolást, hogy az 1948 és '51 között kártalanítás nélkül kisajátított javak fejében most - a vallásszabadság érvényesülése érdekében és közcélú tevékenységük folytán - részleges kárpótlás illeti meg az érintett egyházakat. Erről egyébként - amint Sasvári Szilárd erről megemlékezett - egy korábbi alkotmánybírósági határozat is nagyon világosan szól.
Végül, de nem utolsósorban a törvényjavaslat-csomagnak jelentős költségvetési kihatása is van. Ez volna a negyedik dimenzió.
Talán nem szükséges részletes okfejtés ebben a Házban ahhoz, hogy megmagyarázzam: a felsorolt négyféle kiterjedés itt előttünk összefüggő rendszert alkot. Bármelyik semmibevétele, a belső arányok megbontása csak torz eredményre vezethet. Ha pusztán alkotmányjogi vagy alkotmányos szempontokat veszünk figyelembe, vagy dominánsan ilyen jellegű követelményeket fogalmazunk meg a törvényjavaslat-csomaggal kapcsolatban, alighanem a doktrinerség hibájába esünk.
A történeti, politikai szempontok egyedüli érvényesítése nyilvánvalóan alkotmányos kétségeket támasztana - gondoljunk a kárpótlási törvények hányatott sorsára. A morális tartalmak dominanciája a másik három szempont rovására egyszerre vetne fel alkotmányos és gazdasági kétségeket.
Végezetül: a hangsúlyosan vagy kizárólagosan érvényesített gazdasági szempontok politikailag a szűkkeblűség vádját vonnák maguk után, s talán még a törvényhozó szándékának amúgy kétségbevonhatatlan erkölcsi megalapozottságát tennék kérdésessé.
Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Az 1867-es kiegyezést követően, tehát amióta polgári értelemben beszélhetünk korszerűsödő Magyarországról, a magyar társadalomban mindenképpen, olykor azonban az Országgyűlésben is megoldandó feladatként fogalmazódott meg az állam és az egyház viszonya.
A vallás szabad gyakorlatáról szóló, már szóba hozott 1895. évi XLIII. törvény volt az első olyan dokumentum, amelyben a megoldás jogi formát is öltött. Abban a törvényben azonban az állam és az egyházak gazdasági kapcsolatai hangsúlytalanok maradtak. Holott más aspektusból, elsősorban a hiányzó földreform oldaláról lehetett volna mondanivalója ez ügyben is az akkori törvényhozónak. Miután azonban ez elmaradt, 50 esztendővel később, szerencsétlen és zaklatott történeti előzmények után - két vesztett háború, Trianon és a többi -, lázas körülmények között született meg a földreform. Azt követően pedig az elvakult sztálinista diktatúra csaknem törvényen kívüli helyzetbe kényszerítette az egyházakat.
A sommásan vázolt történeti háttér önmagában azonban nem ad választ arra, hogy a ma és a közeljövő magyar társadalmában milyen szerepet foglalnak el az egyházak, ám a Magyar Szocialista Párt nevében óvnék attól, hogy bárki bármilyen mértékű szerepet határozzon meg a vallási élet intézményeinek. Ez ugyanis a hívek és az egyházak viszonyába történő beavatkozás lenne, ami pedig nyilvánvalóan alkotmánysértő.
Mészáros képviselőtársam kisebbségi előadóként a bizottság nevében beszélt arról, hogy a törvénycsomagnak tükröznie kellene a valós társadalmi viszonyokat. Ha így van, akkor arra is választ kell adni, hogy mit jelent a valós társadalmi viszony. Nyilván pontos információi vannak képviselőtársamnak arról, milyen a magyar lakosság vallásszociológiai térképe. Én arra kérem őt és mindazokat, akik erre hivatkoznak, osszák meg velünk ezeket az információkat, és a magam részéről abban a pillanatban támogatni tudom az elképzeléseiket. Addig azonban egy dolgot tehetünk - és ezt képviseli a Magyar Szocialista Párt -: megadni a jogi keretet az egyházak társadalmi szerepvállalásához, és ezekhez a jogi keretekhez a kormánytól függetlenül működő gazdasági automatizmusokat rendelni.
Így és ezek révén válik lehetővé, hogy állam és egyház alkotmányos szétválasztása bekövetkezzen gazdasági értelemben is, és hogy egyszer s mindenkorra kivegyük a bármikori kormány tárából a közvetlen vagy közvetett befolyás eszközét, amellyel az egyházakra hatni lenne képes. Ez volt az a cél, amelyet 1994-ben választási programunkban megfogalmaztunk, és amelyet tartalmazott a kormányprogram is.
A dolog természetéből adódóan azonban ezek a dokumentumok még nem tartalmazhatták az egyházak gazdasági függetlenedésének mikéntjét. Az elmúlt években megismerkedtünk mindazokkal a jogi konstrukciókkal - Akar államtitkár úr erről beszélt -, amelyek Európában szokásosak az egyházak finanszírozásában, az egyházak közcélú tevékenységének állami elismerésével kapcsolatosan. A legfontosabb tanulság e stúdiumok folytán az volt, hogy egyetlen máshol követett modellt sem tudunk a magunk viszonyai között alkalmazni minden további nélkül.
Tehát adva volt a feladat egy olyan struktúra megalkotására, amely sajátosan magyar, amely egyaránt tekintettel van a múltból fakadó kötelezettségekre, a mai gazdasági és társadalmi viszonyokra, és nem kevésbé utal a belátható jövőre is.
Ha mégis akadnának, akik biztosan tudnák, vagy volnának olyan egzakt számítások, amelyek pontosan megjelölnék, hogy meddig van szükség az állam gazdasági közreműködésére az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének kifejtéséhez, egyszerű volna a dolgunk.
Ismereteink szerint azonban ilyen ember nincs, sőt, ilyen számítás sincs, még hozzávetőleges sem. Ennélfogva, bármilyen sajnálatos, a jövő évezred törvényhozóira kell bíznunk, hogy meddig tartják életben a most meghozandó jogi szabályozást.
Mi úgy tartjuk, hogy igenis e törvények megalkotása során figyelembe kell venni az erőszakos szekularizáció okozta sérelmeket, ugyanakkor nem tudunk eltekinteni, és talán hiba is volna eltekinteni a mai magyar társadalom erősen szekularizált mivoltától. A törvénycsomag egyik legfőbb érdeme éppen az, hogy kísérletet sem tesz időbeli vagy szociológiai mértékek meghatározására. Pusztán arra szorítkozik, hogy az ismeretek és az igények alapján alkossa meg a finanszírozás rendjét.
Ezáltal elkerüli azt a buktatót is, hogy megsértse az állam világnézeti semlegességének elvét, amely félreértésekkel és félremagyarázásokkal ellentétben nem többet és nem mást jelent, mint hogy az állam intézményei révén nem kötelezheti el magát egyik vagy másik világnézet mellett, és ilyesmire nem kényszerítheti a polgárokat, meghagyva nekik a lelkiismereti szabadság elvéből következő világnézeti választás jogát. Ekként tesz eleget ez a csomag az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatának is.
(10.10)
Tisztelt Ház! A közelmúlt éveiben sokféle, olykor nem is jóindulatú megjegyzés, minősítés érte az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének költségvetési finanszírozását. Olykor a legelképesztőbb összegek röpködtek kritika címén. Ez talán abból is fakadhatott, hogy a költségvetés ilyen célra fordított forrásai sok helyen és kívülálló számára nehezen követhetően jelentek meg.
A most tárgyalásba vett javaslatok áttekinthető képet adnak az állami kötelezettségvállalás mértékéről, céljairól és pontjairól egyaránt. Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy az állam és egyház számára egyaránt kiszámítható, tervezhető jövőt ígérnek. Tudjuk, hogy 1991-ben az ingatlanrendezési törvényt nem előzte meg alapos hatásvizsgálat, csupán az igények benyújtása után és az azt követő értékbecslések eredményeként vált nyilvánvalóvá, hogy a törvény végrehajtására szánt tíz éven belül az ingatlanrendezés teljesíthetetlen terheket ró a mindenkori költségvetésre. Az a megoldás, amelyet az előttünk fekvő javaslat kínál, elhárítja a teljesíthetetlenség veszélyét, és nem készteti az érintett egyházakat sem arra, hogy lemondjanak követeléseikről.
Imént képviselőtársam erről a pulpitusról azt mondta, hogy a járadék múltba fordulást jelent. Megtehetnénk, hogy nem fordulunk a múltba. Ezzel egyidejűleg azonban akkor arra is választ kell adni, miként és miből hajtjuk végre a törvényben foglalt 120-130 milliárdos ingatlan-visszaadási kötelezettséget. Erre nincsenek válaszok ebben a pillanatban.
Végül is az egyházak társadalmi beágyazódottságát döntően az jelzi, hogy milyen mértékben vesznek részt a polgárok a hitéleti alkalmakon, milyen mértékben veszik igénybe az egyházi fenntartásban működő oktatási, szociális, egészségügyi és karitatív intézmények szolgáltatásait. Ez utóbbiak működésük során terhet vesznek le az államról, ezért logikus, egyszer s mind méltányos, hogy az állam anyagilag is elismerje ezeket a tevékenységeket. Egyébként csakúgy, mint ahogy Európában mindenütt, ez létező konstrukció.
A Szocialista Párt eredeti szándéka, törekvése nyilvánul meg e törvénycsomag kapcsán is, az a szándék, hogy az átmenet zaklatott éveiben a lehetséges mértékig megőrizzük a társadalmi békét. Meggyőződésünk szerint rossz nyomon jár az, aki e törvény vitájában akár a részleteket illetően, akár az egészre vonatkoztatva megkísérli felidézni a boldogtalan emlékezetű kultúrkampfot. Erre azért hívom fel külön a figyelmet, mert éppen a szóban volt ingatlanrendezési törvény kapcsán, sőt a közoktatási törvény kapcsán is voltak jelek arra, hogy van némi hajlandóság a Házban a kultúrkampf egyébként már százesztendős múltjának felidézésére. Ez nemcsak korszerűtlen, hanem tárgyszerűtlen is volna. A mi megítélésünk szerint a törvénycsomag túlzott átpolitizálása senki számára nem járhat politikai haszonnal. Ha másnak nem, higgyünk azoknak a szociológiai elemzéseknek, amelyekből elég könnyen kiolvasható, hogy ebben az ügyben szavazatot nyerni nem lehet. Veszíteni azonban igen!
Néhány ponton nyilvánvalóan szükség lesz módosítani a törvényjavaslatot. Magam sem gondolom, vagy magunk sem gondoljuk úgy, hogy minden elemében tökéletes volna, és a Szocialista Párt kész támogatni azokat a javaslatokat, amelyek nem bontják meg a csomag struktúráját, belső összefüggéseit és itt megint emlékeztetnék az alkotmányos, a történeti-politikai, a morális és a gazdasági aspektusok elválaszthatatlanságára, összefonódottságára. Ebben a felfogásban reméljük és kérjük a parlament valamennyi pártjának megfontolt kritikáját.
Kedves Képviselőtársaim! Talán nem túlzott, ha e törvénycsomaggal kapcsolatban a "történelmi" jelzőt alkalmazom, bár általában én személyesen óvakodom a jogalkotásban ennek használatától. Erre az előzmények ismeretében jó okom van. Bizonyos vagyok abban, hogy ezzel le tudjuk zárni a magyar múlt egy fejezetét. Szeretném figyelmükbe ajánlani a marxista vagy baloldali vonzalmakkal aligha megvádolható holland történész, Johan Huizinga egyik tanulmányának ide kívánkozó részletét: "Minden kultúrának megvan a maga múltja, de ez nem abban az értelemben igaz, hogy ez a múlt a kultúrát hordozó csoport végzetei által eleve meghatározott volna, hanem úgy, hogy számára a múlt csak úgy válhat történelemmé, ha érthető neki. Szemellenzős vagy rövidlátó kultúrák szemellenzős és rövidlátó történelmet is hagynak hátra. Viszont a széles látókörűek egy sokat átölelő és sokat felfogó történelmet teremtenek." A tanulmányt Johan Huizinga 1920-ban írta. Radnóti Miklós fordította magyarra 1940-ben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
