ELNÖK (dr. Áder János)

Full text search

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Tisztelt Képviselő Úr! Miként nyilván ön előtt is ismert, a plenáris ülés előkészítése során a bizottsági elnöki értekezleten kerül sor azoknak a bizottságoknak a kijelölésére, amelyek előadót állítanak az adott napirenden szereplő kérdés vitájával kapcsolatban. Itt, ebben az ügyben három bizottság szerepelt a kijelölt bizottságok között, ezeknek a véleményét lehetett hallani. Hogy a külügyi bizottság miért nem kérte azt, hogy előadót állíthasson ebben a vitában, ezt én pontosan nem tudom önnek megmondani, természetesen ez ügyben van mód és lehetőség tájékozódásra és arra, hogy az ön által megfogalmazott kérdésre választ kapjon ön, illetőleg a Magyar Országgyűlés, de ez a lehetőség a külügyi bizottság számára rendelkezésre állt. Hogy miért nem éltek vele, ezt nyilván majd a bizottság elnöke vagy valamelyik nyilatkozásra jogosult tagja el fogja mondani.
Soron következik a vitában Szabó Miklós képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége, az ő időkerete - szintén a házbizottsági megállapodás szerint - már csak öt perc. Megadom a szót Szabó Miklós képviselő úrnak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit