SZABÓ SÁNDORNÉ

Full text search

SZABÓ SÁNDORNÉ
SZABÓ SÁNDORNÉ, a szociális és egészségügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális és egészségügyi bizottság a múlt héten, október elsejei ülésén tárgyalta a közhasznú szervezetekről szóló, a T/4890. számú törvényjavaslatot. A múlt év júliusában megismert koncepcióhoz képest jelentősen megváltozott tervezetet tárgyaltunk.
Bizottsági ülésünkön megfogalmazódott: a változás eredményeként jelentősen vesztett karakterisztikusságából, úgymond férfiasságából a tervezet, azonban ez az érintett civil szerveződések szándékának, akaratának a kifejeződését jelentette, tehát az akaratuknak felelt meg. A hosszadalmas társadalmi vita tehát nem volt haszontalan, mert a viták hozadéka testet ölt e törvényjavaslatban.
Nagy volt már az igény a civil szféra részéről a jogi szabályozásra, a piaci és az állami szférától való speciális jogok megfogalmazására. Az átlátható, a világos, a rendezett és az esélyegyenlőséget biztosító szabályozás már nem várathat tovább magára.
A viták eredményeként letisztult a nonprofit szféra szervezeti köre is. Most már tehát egyértelmű, hogy a társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok, köztestületek, közhasznú társaságok kerülnek ebbe a körbe, ezek tartoznak ide. A közhasznúság kritériumai is kikristályosodni látszanak. Vállalkozási tevékenység csak a közhasznú cél érdekében folytatható, de visszaforgatott nyereséggel, s szerepel a közvetlen politikai tevékenység tilalma is.
Bizottságunkban felvetődött: a civil szféra fejlődését, erősödését, izmosodását szolgálja majd e törvény, bár még nincs olyan, anyagilag erős polgárságunk, amely pusztán önerőből tudná e tevékenységet végezni. A korábban állam által végzett feladatoknak az átvállalásával a költségvetési formák és források is rendelkezésre állnak majd. Az indirekt támogatás az adókedvezmények formájában segíti majd e területet. A költségvetési törvénnyel való párhuzamos tárgyalásnak különösen fontos hangsúlyt ad a kedvezmények körének '98. január 1-jétől való biztosítása.
Bizottságunk tagjai azonos álláspontot jelenítettek meg az általános vitára való alkalmasságot illetően. Egyhangúlag, 14 igen szavazattal támogattuk a törvénytervezetet. Reméljük, a törvény tárgyalása és elfogadása után tovább gyarapszik a civil szerveződések száma, különösen az egészségmegőrző, gyógyító, rehabilitációs, valamint a szociális tevékenység területén - sok más egyéb terület mellett.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit