URBÁN ÁRPÁD

Full text search

URBÁN ÁRPÁD
URBÁN ÁRPÁD, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottsága nevében a rendelkezésemre álló néhány percben szeretném ajánlásunkat megfogalmazni a közhasznú szervezetekről szóló T/4890. számú törvényjavaslathoz, amelyet bizottságunk 1997. október 1-jén megtárgyalt, annak benyújtását örömmel fogadta; mindezt azért tette, mert meggyőződése, hogy e törvény - sok más társával együtt - hiányt pótol, megfelel a kormány törekvéseinek, de a társadalmi érdekeknek is, azokat igyekszik közös nevezőre hozni.
Nagyon sajnálatos tény - és ezt is el kell hogy mondjam -, hogy ezen a bizottsági összejövetelen, bizottsági ülésen egyetlenegy ellenzéki képviselőtársam sem vett részt.
A törvény szeretné egységesebbé tenni a különböző típusú, úgynevezett nonprofit szervezetek működésének szabályozását, ugyanakkor - az állami szerepvállalás csökkentésére irányuló kormányzati szándékkal összhangban - lehetőséget teremt a korábban állami, illetve önkormányzati feladatok átruházására, a civil szféra jobb bevonására, annak hatékony közreműködésére.
Bizottságunk nagy figyelemmel kísérte a törvény születésének sokszor viszontagságos útját, ugyanis a 26. § c) pontjában felsorolt tevékenység szinte valamennyi eleme kapcsolódik bizottságunk tevékenységi területeihez is: az oktatáshoz, a tudományhoz, az ifjúsághoz, a sporthoz - mint ahogy azt az előbb miniszter úr is elmondta már expozéjában.
Szeretném elmondani, hogy hiába hordtuk túl - több mint egy évig készült e törvénytervezet -, mégsem lett olyan, mint amilyennek azt szerettük volna. A folyamatos egyeztetés ellenére előfordulnak pontatlan, hiányos megfogalmazások, itt-ott még koherenciazavar is tapasztalható a törvényben, de ezek kiküszöbölésére a módosító indítványok kapcsán van lehetőség.
Problémaként merült fel bizottságunkban az érdekegyeztetési folyamat nem megfelelő szintű volta, amely most még a törvény útjával párhuzamosan elvégezhető, természetesen szem előtt tartva a törvény 1998. január 1-jei hatálybalépését. Bizottságunk kéri a kormányt és az érdekegyeztető tanácsokban érintetteket, hogy a tárgyalásokat szíveskedjenek mielőbb lefolytatni.
Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslat 27 paragrafusból áll, mégis legfontosabbnak a nem létező 28.-at tartjuk, amely a törvény szellemiségét, annak megvalósíthatóságát, társadalmunk egészére ható pozitív kisugárzását, a rendet, a fegyelmezettebb munkát, a gyermekkorát élő demokráciánk mielőbbi megerősödését szolgálja.
Az elmondottak alapján a bizottság 9 igen és 1 nem szavazattal a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta, és ezt kérem valamennyi tisztelt képviselőtársamtól is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit