DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Full text search

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Bevallom, a kérdés címéből arra következtettem, hogy ezt tévedésből kaptam, mert a micsurini modellkísérlet ügyében azt hittem, hogy a földművelésügyi miniszter úr lesz illetékes. (Derültség a bal oldalon.)
Tisztelt Ház! Egyébként nem először fordul elő, nem először tapasztalom, hogy az azonnali kérdések órájában egyes képviselők saját blikkfangos felvezetéseikre kíváncsiak és nem a miniszter válaszára, mert ha a válasz érdekelné önöket, akkor tárgyszerűen fogalmaznák meg a kérdést.
Ami a dolog érdemi részét illeti: szeretném a tisztelt Házat megnyugtatni, hogy sem sorozatos törvénysértések, sem egyéb más szakmai melléfogások nem történtek ebben a kérdésben. Két perc természetesen kevés arra, hogy a világbanki kölcsönből megvalósuló modernizációs program valamennyi elemét ismertessem. Most elég legyen annyit mondani, hogy egy fejlesztési, ellátásszervezési pályázatról van szó, amelynek az a célja, hogy egy térségi, megyehatárokon túlnyúló gondolkodást ösztönözzön, kórházi ellátást helyettesítsen, innovációkat ösztönözzön - nem kíván a hatályos finanszírozási rendszerhez hozzányúlni.
A pályázati kiírásban időhatárok nélkül valóban megjelent egy félreérthető mondat, emiatt ért bennünket bírálat. De miután egyelőre még csak a szándéknyilatkozatoknál tartunk, semmilyen indok nincs arra, hogy itt valamiféle óriási bűnökről beszéljünk, és arra sincs indok, hogy ezt a nagy lehetőséget, amely az ország számos részén máris ösztönzött gondolkodást, előrevivő együttműködéseket, elfelejtsük. Tehát nincs szándékunkban a pályázat visszavonása.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit