DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kell megijedni, nem második expozét szeretnék tartani.
Két ok miatt kértem szót. Egyrészt szeretném megköszönni az eddigi észrevételeket, és kiemelni azt, hogy a felszólalások többsége nagyon hasznos és nagyon fontos konkrét észrevételeket tartalmazott. Szeretném örömömet is kifejezni, hogy a legtöbb hozzászólást és a hozzászólások nagy részét a Házban viszonylag ritkán tapasztalt szakmaiság is jellemezte.
(15.20)
A másik ok, amiért szót kértem: néhány megjegyzést most szeretnék tenni, ezzel próbálom befolyásolni a további hozzászólásokat és a vitát.
Szóba került egy-két hozzászólásban konkrétan és más hozzászólásokban csak érintőlegesen az, hogy mintha a pénzügyi lobby, a pénzügyi diktatúra árnya lengené körül ezt a javaslatot. Hadd mondjam el, hogy nem ezen a törvénytervezeten kell számon kérni a költségvetési kérdéseket. Az éves költségvetés, az éves társadalombiztosítási költségvetések feladata meghatározni azt, hogy mit fordíthatunk az egészségre és az egészségügyre, úgyhogy én szeretném itt is kérni képviselőtársaimat, hogy talán éppen az itteni vita kapcsán majd támogassanak abban bennünket, hogy 1998-ban, amikor az állami és a társadalombiztosítási költségvetések tervezetét tárgyaljuk, akkor a kormány szándékának megfelelően jövőre egy értéktartó költségvetés kerülhessen elfogadásra.
Egyébként én azt hiszem, tudomásul kell venni azt, hogy az egészségügyben mindenütt a világon a ráfordítások elasztikusak, azaz a gazdagabb országok nemcsak abszolút értékben, de relatívan is többet tudnak áldozni az egészségügyre. Azaz minél gazdagabb egy ország, annál több százalékot költ a GDP-ből az egészségügyre. Azt gondolom, ha megnézzük nagyon alaposan a közép-kelet-európai régió országait, akkor érvényes és igaz, hogy a magyar egészségügy lehetőségei és teljesítőképessége az ország gazdasági fejlettségének felel meg.
Milyen hosszú is volt ennek a törvénytervezetnek a vitája? Szeretném azt mondani, hogy sokkal hosszabb, mint a nyugdíjreformcsomagnak a vitája, pedig az sem volt rövid. Több hónapon keresztül működött a Népjóléti Minisztériumban kodifikációs bizottság, igazságügyi minisztériumi részvétellel, különböző független jogi szakértők részvételével, sőt szakmai szervezetek bevonásával. Azt hiszem, hogy már az előkészítés során, de itt a vitában is felmerült, hogy az ellenzők táborát egyesek hajlamosak túlértékelni és egy kicsit alulértékelni a támogatók táborát. Én nem hiszem, hogy a Népjóléti Minisztérium hivatalnokai sorába lehet sorolni a Magyar Tudományos Akadémia orvosi osztályának tagjait, számos civil szervezet és betegegyesület képviselőit. Mint ahogy, azt hiszem, az is egy félreértés, ha mondjuk, a Magyar Orvosi Kamarát a kötelező tagság ellenére az orvosszakma egészével azonosítjuk.
A Magyar Orvosi Kamarának egyébként konkrét kifogásai voltak, számos egyeztetés kapcsán kiderült, hogy a kifogások nagy része orvosolható, mint ahogyan észrevételeik többségét - merném azt állítani, hogy túlnyomó többségét - be tudtuk építeni a tervezetbe, és még további észrevételek iránt is nyitottak vagyunk, bizonyos viták nem zárultak le. De azt mondani, hogy a Magyar Orvosi Kamara teljes egészében és differenciálatlanul elutasítja a törvényt, azt hiszem, hogy még az Orvosi Kamara vezetőinek a megnyilvánulásaiból sem volt kiolvasható. Az más kérdés, hogy az Orvosi Kamara egyes dokumentumaiban ezt így interpretálták. Ezzel együtt, azt hiszem, itt is célszerű és helyes árnyaltan fogalmaznunk.
Van-e koncepció ebben a törvényben? Aki ezt kérdezi, annak azt tudom tanácsolni, hogy el kell olvasni a tervezetet, és nem szabad az indokolást a normaszöveggel összekeverni. Az egészség definícióját az Egészségügyi Világszervezet alkotmánya tartalmazza, nem hiszem, hogy ezt a törvénybe kellene átemelni, és hogy a törvény alkalmazásában ki a beteg, azt a törvénytervezet 3. §-ának a) fordulata leírja; mégis azt kell feltételeznem, hogy még nem minden képviselőtársamnak sikerült megismerni a törvény teljes szövegét.
Végül: igen, én azt hiszem, hogy vállalható adott szituációban az, hogy akkor, amikor centire, terjedelemre, paragrafusra hasonlítjuk és mérjük össze ebben a tervezetben az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek a jogait, akkor van egyfajta aránytalanság. Igen, több ebben a tervezetben a betegjog, mint amit megfogalmazunk az egészségügyi dolgozók jogaival kapcsolatban, bár azért az sem lebecsülendő, amit, mondjuk, a törvénytervezet 139. §-a tartalmaz az egészségügyi dolgozók védelmével kapcsolatban. De valóban több a betegek joga, és én nagyon röviden ezt azzal szeretném indokolni, hogy a valóságban is érzékelhető egyfajta egyensúlytalanság a gyakorlatban, mert a betegek azok, akik adott helyzetben kiszolgáltatottabbak.
Tehát azt hiszem, hogy az a szándék, hogy ezt markánsabban jelenítjük meg a tervezetben, mindenképpen igazolható és elfogadható.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
