DR. KRISTÓF ISTVÁN

Full text search

DR. KRISTÓF ISTVÁN
DR. KRISTÓF ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Gyimóthy képviselő úr kissé neheztelően rótta fel a koalíciós pártok terhére azt, hogy azért kellett a rossz kárpótlási törvényt elfogadni, mert a mostani koalíciós pártok magatartása miatt a reprivatizációs elképzelés nem volt megvalósítható.
Szeretném közölni, képviselő úr, hogy ön ebben a kérdésben is tévedésben van: nem a koalíciós pártok akkori magatartása miatt bukott meg a reprivatizációs elképzelés. Azzal mi természetesen nem értettünk egyet, de az akkori parlamenti súly nem tette volna lehetővé ennek keresztülvitelét.
Ez a gondolat ott bukott meg, tisztelt képviselő úr, hogy önök, az akkori kormánypártok megszavazták az egyes belvárosi vendéglátóegységek értékesítéséről szóló jogszabályt, és ebből egyenesen következett az, hogy ha ezen a téren nincs reprivatizáció, akkor az más területen sem lehetséges. Ha ön vitatja ezt a kérdést, ismét csak arra tudok hivatkozni, hogy a szavazási listát le lehet hívni, meg lehet tekinteni. A Kisgazdapárt ezt a javaslatot, amely a reprivatizációt kizárta, négy kivétellel megszavazta.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit