DR. SOLYMOSI JÓZSEF

Full text search

DR. SOLYMOSI JÓZSEF
DR. SOLYMOSI JÓZSEF (független): Köszönöm a lehetőséget, elnök asszony. Látom, a nevem alatt még a régi "beosztásom" szerepel. (Derültség.) Gondolom, hogy majd lehet rajta változtatni.
Igazából nem is akartam szót kérni, mert hozzá fogok szólni, és sok mindent el fogok majd mondani, ha rám kerül a sor, de Gyimóthy képviselő úrnak a hozzászólásában abból a húsz percből biztos volt öt-hat perc, amikor egyfolytában csak a mezőgazdasági, a szövetkezeti vezetőket szapulta, akik még ma is a legnagyobb közellenségek, ellenük kell védekezni, és meg kell akadályozni az általuk kitalált földtörvény-módosítást.
Azt nem veszi észre Gyimóthy képviselő úr, hogy már volt egy időszak, amikor közellenség volt az az agrárértelmiség, amely a '80-as, '90-es években olyat produkált, a '70-es éveket is beleszámítva, amire odafigyelt a világ ebben az agrárágazatban. Önök teremtettek olyan helyzetet, amikor ennek az agrárértelmiségnek menekülni kellett az ágazatból, és kereste a lehetőséget, hogyan tudná túlélni azt az időszakot, amit önök fémjeleztek 1990 és 1994 között. Arról nem beszélnek, hogy önök teremtettek olyan helyzetet, amikor nem az agrárértelmiség és nem a helyben lakók tudták megszerezni a földet, hanem nagyon sok településen azok és olyan személyek, akik soha életükben nem jártak azon a településen, soha az életben nem volt közük a mezőgazdasági termeléshez (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és mára nagyon sok helyen többségi tulajdont tudtak szerezni azok rovására, akiknek ma is ott, azon a településen kell megélni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit