DR. CSIHA JUDIT

Full text search

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! A jelen kérdése a június 26-ai interpellációs kérdésben foglaltak folytatása, úgyhogy engedelmével az azóta történtekre helyezném a hangsúlyt, természetesen nem elhallgatva az előzményekre és a kérdésekre adható választ.
Képviselő asszony is és a tisztelt Ház is, rajtunk keresztül az ország is tudja, hogy a Szekszárdi Húsipari Rt. a '80-as években is már csak jelentős állami támogatással volt képes életben maradni. A '90-es évek elején, tehát amikor még Állami Vagyonügynökség és Állami Vagyonkezelő Rt. volt, rendszeres kormányzati segítség tudta talpon tartani a társaságot. Amikor a privatizáció gondolata egyáltalán fölmerült, 8 darab felszámolási eljárás volt folyamatban, s a privatizáció valójában egy reorganizációs folyamat kezdeteként készítődött elő, amelynek lebonyolításával, tartalmával a szakszervezetek is egyetértettek akkor.
A vevő egyébként a korábbi években a legnagyobb üzleti partnerei egyike volt a Szekszárdi Húsipari Részvénytársaságnak, több milliárdos forgalmat bonyolított le a piacon. Ennélfogva az is tény, hogy a privatizációs folyamat lebonyolódása után több mint egy éven át működtette a céget, mind a Metraconál valóban több mint 800 embernek biztosított munkát. Az ÁPV Rt. mint a legnagyobb hitelező, elérte a felszámolónál, hogy felmondásra kerüljön a Metraco Rt.-vel fennálló bérleti szerződés, és megindult egy munka az új üzemeltetők feltalálására.
A kezdetektől fogva folyamatos együttműködésben keresik az ÁPV Rt., a Munkaügyi Minisztérium, az érdekképviseletek, a polgármester, a felszámoló és a dolgozói érdekképviseletek azt a megoldást, hogy munkaerő-piaci eszközökkel kezelhetővé váljék az így majd munkanélkülivé váló emberek sorsa.
Köszönöm. (Dr. Dávid Ibolya: És ki a felelős? - mert a kérdés az volt.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit