HORN GYULA

Full text search

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Meg kell mondanom, nagyon becsülöm, hogy mindent össze tud kavarni. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) Tudniillik Bősről nem volt szó Ótátrafüreden.
Kettő: Győrben, a győri tárgyaláson, amely a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete előtt volt, csak egy hangzott el, hogy Bőssel kapcsolatban kell megvizsgálni a Mária Valéria-híd építésének a lehetőségét. Nagyon kérem, ne keverje össze!
A harmadik: 1996 őszén beszámoltam a tisztelt Országgyűlésnek arról, miért volna értelme a külön, peren kívüli megállapodás megkötésének. Ön mint jogász, tudja, hogy annak milyen jelentősége van. Mert ha peren kívüli megállapodásban rögzíteni tudtuk volna egyetértésünket, akkor például nincs annak kimondása, hogy a '77-es szerződés érvényben van. Ezt csak meg kívánom jegyezni.
És végül még valamit: türelmet kérek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Nagyon sok dolga van a Háznak is, nekünk is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Kérek türelmet öntől is, képviselő úr.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit