ISTVÁN JÓZSEF

Full text search

ISTVÁN JÓZSEF
ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Emlékeztetek rá, hogy 1997. szeptember 9-én a Balaton gazdasági kiárusítása tárgyában már mondtam el itt, e Házban interpellációt, és tiltakoztam az ellen, hogy fondorlatos módon előkészítik és végre akarják hajtani a legnagyobb nemzeti kincsünk, a Balaton kiárusítását. Akkor az államtitkár úr válaszolt az interpellációmra, és részben idejét múltnak tekintette azt, részben pedig meg akart győzni arról, hogy az aggályaim nem állják meg a helyüket. (Zaj.)
Szeretném most tájékoztatni a tisztelt Házat és önt arról, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., a Magyar Fejlesztési Bank és a Balatoni Regionális Fejlesztési Rt. a Somogy Megyei Önkormányzat nagytermében 1997. szeptember 26-án Privatizáció és modernizáció tapasztalatai és lehetőségei a dél-balatoni térségben címmel konferenciát tartott. Ezen a konferencián én is személyesen részt vettem mint meghívott. Ott dr. Csáki György, az ÁPV Rt. igazgatóságának tagja a kormányzati privatizáció tapasztalatairól szólva kijelentette, hogy a kormány eddigi privatizációja kiemelten sikeres volt, ezt kell tovább folytatni.
A konferencia a továbbiakban alapvetően a tőketársulással, pénzügyi befektetők részvételével, társaságok alapításával, partnerséggel, fejlesztési projekt megvalósításával, lízing és hosszúbérleti szerződések megkötésének lehetőségéről szólt. E programmal az idejét múlt Fejti-féle balatoni privatizációs program helyett az említett részvénytársaságok és bankok most már tőkekoncentrációval kívánják a Balatont és környékét privatizálni és támogatni - azaz, köztudomású elnevezéssel, annak kirablását előkészíteni és beindítani, például különféle társaságok alapításával és ide külföldiek becsempészésével. Az újabb kísérlet ellen a Független Kisgazdapárt, a Balatont féltők és az egész nemzet tiltakozik.
Kérem az államtitkár urat, szíveskedjék magyarázatot adni: kinek, kiknek az anyagi vagy személyes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) érdeke indokolja a privatizációt? (Taps az FKGP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit