ISTVÁN JÓZSEF

Full text search

ISTVÁN JÓZSEF
ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): Igen tisztelt Államtitkár Úr! Nem kívánok önnel vitatkozni. Elmondtam, a jegyzőkönyv világosan beszél. A jegyzőkönyvből azonban nem olvasta fel azt, amit a Balatoni Regionális Fejlesztési Rt. képviselője ott, a helyszínen bejelentett, hogy a privatizációhoz szükséges támogatás, több mint 2 millió forint már rendelkezésre áll, lehet pályázni, és ezt használják fel. Miről van szó? Arról van szó, hogy a Balaton átláthatatlan, ellenőrizhetetlen privatizációja, a Mahart - és most amit tudok, azt megjelölöm: -, a Mahart, a Balatoni Hajózási Rt., a Halászati Rt., a balatoni kikötők és az Isten tudja, hogy még minek a privatizálása, amit önök nagyon jól eltitkolnak, előkészítik, és folyamatban van ezeknek a privatizálása.
Ezért a választ, most is azt mondom, nem tudom elfogadni, és kérem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy a Balatont és a Balaton értékeit, ami hozzá tartozik, és sok minden még ezenkívül... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) ne engedjék meg, mert bűnt követnek el azok, akik a nemzet ellen vétenek! (Az elnök a csengő újbóli megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát. - Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban. - Zaj a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit