DR. GÁSPÁR MIKLÓS

Full text search

DR. GÁSPÁR MIKLÓS
DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző hírközlési kormányzat a távközlési infrastruktúrában fennálló elmaradottságunk felszámolása mellett kiemelt jelentőségűnek tartotta azt is, hogy az ágazat ne kerüljön kiszolgáltatott helyzetbe, s ezért a koncessziós szerződések megkötésekor ragaszkodott a legalább 25 százalékos magyar tulajdonhányadhoz. Az eltelt három év alatt a távközlésben ugyan látványos fejlődés volt tapasztalható, azonban véleményem szerint a gazdasági háttér hazánkra nézve rendkívül kedvezőtlenül alakult.
A koncessziós szerződések módosítása során a koncessziós társaságok a minisztérium hozzájárulásával jelentős tőkeemelést hajtottak végre, amelynek eredményeképpen a hazai tőkeállomány olyan drasztikusan romlott, hogy több társaságban a magyar tulajdoni részesedés jócskán 10 százalék alá esett. Ezzel a koncessziós körzetek telekommunikációs szolgáltatása gyakorlatilag teljes egészében külföldi tőke kezébe került. A magyar - döntően önkormányzati - befektetések pedig óriási mértékben leértékelődtek. Ezzel szemben véleményem szerint a fejlesztések hátráltatása nélkül is lehetőség lett volna magyar tőke bevonására, és nem értjük, hogy ezzel miért nem élt a minisztérium. Összességében néhány milliárd forintos befektetéssel megőrizhetők, sőt erősíthetők lettek volna a pozícióink egy olyan ágazatban, amely világszerte egyre inkább stratégiai jelentőségűvé válik. Ráadásul a hiányzó összegeket nem a költségvetésből, hanem a privát gazdaságból is át lehetett volna irányítani, s erre akár egy egyszerű pályázati rendszer is alkalmas.
Még rosszabb a helyzet akkor, amikor a külföldi koncesszorok nem a fejlesztés finanszírozásához, hanem egyszerűen a társaságon belüli tőkeátcsoportosításhoz kérnek engedélyt a minisztériumtól, mint például tudomásom szerint a Monor Telefontársaság, ahol az amerikai koncesszor kérte, hogy 95 százalékos tulajdoni részesedést szerezhessen. Jól működő társaságokban ezt megengedhetetlennek tartjuk, mert ennek következményeként az eddig csak többségi tulajdonú külföldiek az anyagi gondokkal küszködő önkormányzatok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) helyzetének kihasználásával rövid időn belül kizárólagos tulajdonossá fognak válni. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit