DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyet kell értenem azokkal a felvetésekkel, amelyek Isépy képviselőtársunk szájából hangzottak el a magyar társadalom helyzetéről, és az önpusztítás, az öngyilkosság, a kábítószerek használatának fokozódására mint óriási veszélyre hívták fel a figyelmet.
De legyen szabad rámutatnom arra, hogy a népesség csökkenése - most már e jelenségek kapcsán - olyan méreteket öltött, hogy egy-egy év végén egy-egy vidéki város lakosságával vagyunk kevesebben, mint korábban. Így legutoljára, '96-ban hozzávetőlegesen egy Ceglédnyi vidéki nagyváros lakossága tűnt el, ennyivel többen haltak meg, mint születtek.
A népesség csökkenésének ilyen adatait figyelembe véve nem lehet azonban szó nélkül elmenni a mellett a tény mellett, hogy a Független Kisgazdapárt indítványozta korábban a fiatalok első lakáshoz és munkahelyhez juttatásának jogát a Magyar Köztársaság alkotmányába felvenni. Emlékeztetem önöket arra, amikor a '95. év végén privatizációs többletbevétel folyt be az államkasszába, '96. január-februárjában kiderült, hogy ez 430 milliárd forint, milyen jó lett volna, ha a Magyar Köztársaság alkotmányába foglalt rendelkezés következtében az MSZP-SZDSZ-es oldalon is kötelesek lettek volna a Kisgazdapárt indítványát megszavazni, és a fiatalok első munkahelyhez, első lakáshoz juttatásának jogát alkotmányos joggá tenni!
Úgy gondolom, lehetne a sort tovább folytatni (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmezteti a képviselőt az idő leteltére.) - befejezem, elnök úr -, nincs az életnek egyetlenegy területe sem, ahol ne lenne igaz ez a megközelítés: ez a kormányzatnak felróható okból következett be. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.