BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mint a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióvezető-helyettese szólok, és mindenekelőtt az örömömet szeretném kifejezni azzal kapcsolatban, hogy Varga László képviselőtársunk, aki 50 évvel ezelőtt is tagja volt a demokratikus magyar Országgyűlésnek, 50 év elteltével is tagja a demokratikus magyar Országgyűlésnek, és itt ismerteti velünk álláspontját nagyon sok fontos kérdésben.
Természetesen számunkra a Házszabály csak kétperces reagálásra biztosít lehetőséget, és azzal a nagyon sok kérdéssel, amit az ő előadása érintett, nyilván nem tudunk a reagálásban foglalkozni. Egyetlenegy kérdést - mert azoknak a gazdasági, szociális kérdéseknek a megalapozott tárgyalására ez a kétperces reagálás nem ad lehetőséget - azonban szeretnék elmondani.
Varga képviselő úr mint a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, érthetően arról szólt beszédében, hogy a kereszténydemokráciát tartja a helyes és kívánatos politikai irányzatnak, és beszédében ostorozta a szociáldemokráciát, a Szocialista Pártot, a magyar liberális pártot, a Szabad Demokraták Szövetségét. Ez teljesen érthető és világos. De azt Varga képviselő úr is jól tudja, mint nemzetközileg tájékozott ember, hogy Nyugat-Európa demokráciái attól stabilak, hogy ez a három nagy politikai irány, a szociáldemokrácia, a liberalizmus és a kereszténydemokrácia, a konzervativizmus együtt, egymással versengve és együttműködve építi és építette az elmúlt 50 évben ezeket a demokráciákat.
Azt, hogy milyen szerepet kap ezekben a demokráciákban ez a három politikai irányzat, ott is a választók döntik el, és Magyarországon is a választók döntötték el azt, hogy milyen szerephez jut a Szocialista Párt, milyen szerephez jut a liberális párt és milyen szerephez jut a Kereszténydemokrata Néppárt. A Kereszténydemokrata Néppártban - figyelembe véve azt is, hogy az előző négyéves kormányzati tevékenysége mit hozott és mit nem hozott ennek az országnak - aki elfogadja a demokráciát, annak ezt is el kell tudni fogadnia, adottságként tudomásul kell tudni vennie.
Köszönöm szépen. (Dr. Varga László: Kétperces!)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit