LÁNYI ZSOLT

Full text search

LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Miniszter Asszony! Vannak, akik ezt másképpen értelmezik, elég sokan vannak - jogász körökben is sokan vannak. Erről igen nagy vita van, én nem kívánom ezt eldönteni, nem is tudnám egy perc alatt.
Azonban mégis fölhívom a szíves figyelmét, hogy nagyon sok olyasmi fordul elő, hogy amikor a kisbefektetők befektetik jóhiszeműen egy állam által, hogy úgy mondjam, szinte garantált lehetőségbe a kis pénzeiket, azok elvesznek, elúsznak az ellenőrzés elmulasztása miatt, és akkor ezek a kisbefektetők szaladnak a pénzük után - egy államhoz. De a kisbefektetők pénze, amit meg is ígért a Port Rt. és teljesen félrevezette őket, jogosnak tűnik, és remélem, hogy ez majd bírósági úton, sok száz perrel, a kisbefektetők javára el fog dőlni.
Addig is várom majd a fejleményeket. Mindenesetre én úgy érzem, hogy kötelezettsége lenne a kisbefektetőkkel szemben a Port Rt.-nek, illetve annak a jelenlegi vagyonkezelőjének helytállni. Ez a véleményem.
Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit