NIKOLITS ISTVÁN

Full text search

NIKOLITS ISTVÁN
NIKOLITS ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel figyeltem a Torgyán képviselő úr által elmondottakat. Meg kell mondanom, megpróbáltam értelmezni és folyamatában összerakni mindazt, amit mondott. Számomra a következők tűntek ebből ki: valahogy viszonyba keveredtünk egy egyébként Magyarországon járműkerekeket gyártó céggel, ami Borsod megyében vasútikocsi- és autóbuszkerekeket gyárt. Meg fogom vizsgálni, hogy ebből mennyi található a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. (Derültség a kormánypártok soraiban.)
Ezen kívül tudomásomra jutott, hogy van Bécsben egy óvodánk. Itt van ugyan a cégnek a bécsi alapítási kivonata - megmondom őszintén, nem tudom, hogy ezen a címen jelen pillanatban óvoda vagy valami más intézmény található. (Dr. Torgyán József: Majd kiderítitek...) Egyet egészen biztosan tudok: a nemzetbiztonsági szolgálatoknak óvodája nincsen. (Közbeszólások: Majd építenek...)
Nyílt színvallásról is beszélt a képviselő úr, valamint arról, hogy a nemzetbiztonsági összegekkel el kell számolni. Ez való igaz, ez kötelezettségünk, hiszen a nemzetbiztonsági szolgálatok önálló költségvetési intézményként működnek, a nemzetbiztonsági bizottság szoros felügyelete alatt, és mi ezt minden évben meg is tesszük, úgyhogy remélem, a jövőben is lesz módunk és lehetőségünk arra, hogy elszámoljunk.
Végül: megtudtam azt is, hogy ugyanerre a számlára írható fel, hogy a robbantásos bűnügyekben vontatottan halad a nyomozás.
Arra ígéretet teszek, hogy ami anyagi erőnktől és lehetőségeinktől függ, azt továbbra is az ügyben eljáró rendőri szervek rendelkezésére fogjuk bocsátani, és reményeink szerint ezek az ügyek gyorsan és lehetőség szerint flottul meg fognak oldódni. Egyébként figyelemfelhívó felszólalását, frakcióvezető úr, megköszönöm. (Dr. Orosz István: A lepelről nem esett szó... - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit