DR. VASTAGH PÁL

Full text search

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül nehéz egy ilyen összetett kérdésre két perc időtartamon belül választ adni. Politikai megállapítások is szerepelnek az ön kérdésének értelmezésében, amelyekkel valamennyivel nyilvánvalóan nem tudok egyetérteni.
Ami az ítélkezés szigorát vagy enyheségét illeti, képviselő úr, ebben megoszlanak a vélemények. Vannak olyan álláspontok, amelyek túlságosan enyhének tartják a jelenlegi bírósági ítélkezési gyakorlatot, különösen a vagyon elleni bűncselekmények körében. Ha konkrétan megvizsgáljuk például a rablás esetében a legutóbbi időszakban kiszabott büntetési tételeket, ennek az alapesetnél kettőtől nyolc évig terjed a büntetési tétele, illetőleg minősítő körülmények esetén öttől tíz esztendeig, illetőleg öttől tizenöt évig terjedhet, azt figyelhetjük meg, és a számok azt mutatják, hogy az elítéltek 30,6 százaléka a minimumnál vagy az alatt van.
(16.00)
57,3 százaléka a minimum és a középérték között van, 11,4 százaléka van a középérték és a maximum között, 0,8 százaléka a maximum felett. Tehát mintegy 70 százalék a középértékhez közelítő - vagy fentről vagy lentről - a büntetési tétel.
Nyilvánvalóan, ha egy másik tényezőt is figyelembe veszünk, a Magyarországon fogva tartottak számát és arányát százezer lakosra viszonyítva - hiszen ez a nemzetközi etalon -, akkor Magyarország Európában a harmadik olyan ország, ahol a legtöbb, százezer lakosra 132 fogva tartott jut. Ez azt bizonyítja, képviselő úr, hogy ez a büntetési gyakorlat mégsem olyan enyhe, mint ahogyan azt a közvélemény talán minősíti.
De nyilvánvalóan ezeknél is fontosabb az a kérdése a képviselő úrnak, amelyet arra vonatkozóan tett fel, hogy mit kívánunk tenni.
Az elmúlt hat-hét esztendő nem maradt el anélkül, képviselő úr, hogy ne próbálta volna meg a mostani és az előző törvényhozás is alkalmassá tenni a büntető törvénykönyvet éppen a gazdaságban megjelenő új bűncselekményekkel szembeni harcra. Hiszen a piramisjátéktól kezdve a különböző kártyákkal - bank- és telefonkártyákkal - történő csalások kodifikálásig mintegy negyven új törvényi tényállás került a büntető törvénykönyvbe. Nyilvánvalóan kialakultak aránytalanságok is, amelyet korrigálni kell. Most folyik a büntető törvénykönyv szankciórendszerének szakmai vitája. (Az elnök csengőjét megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) Áprilisban ide kerül a Ház elé, együtt azzal a másik nyolc törvénnyel is, amely az igazságszolgáltatás átfogó reformjának keretében kíván a kialakult helyzeten változtatni. (Az elnök kikapcsolja a miniszter mikrofonját.)
Ezt kívánjuk tenni, képviselő úr, fogadja el a válaszomat. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit