DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértve Varga képviselőtársunk felszólalásával, rá kell mutatnom arra, hogy a Független Kisgazdapárt alternatív gazdasági programjának egyik központi eleme a vállalkozások fellendítése. Szerintünk csak a terhek jelentős csökkentése mellett képzelhető el a gazdasági növekedés, és a költségvetés is csak így juthat többletbevételhez. Ezért néhány kisgazda javaslatot pontokba foglalva felsorolnék.
1. Mi a tb-járulék 10-15 százalékpontos minimalizálása, csökkentése mellett foglalunk állást. Emlékeztetnék arra, hogy a társasági adó 50 százalékos csökkentése mellett a bevételek megduplázódtak.
De hivatkozunk arra is, hogy csökkenteni kell az szja-kamatokat, -kulcsokat, be kell vezetni a családi jövedelemadózást, meg kell vizsgálni az inflációs következményeket, és ezt úgy kell elhárítani, hogy korrigálni kell az inflációval az adókulcsokat, és újból be kell vezetni a 0 százalékos adót.
A fogyasztási adónál a feketegazdaság visszaszorítása érdekében évekig nem szabad emelni. A Kisgazdapárt megítélése szerint a kormány folytatja a sarcpolitikáját, ennek bizonyítéka az 1800 forintos egészségügyi hozzájárulás, a honoráriumok megjáradékoltatása, a mezőgazdasági termelők adó- és járadékterheinek növekedése.
Egyértelmű tehát, hogy ezek összességükben mind a gazdasági növekedés ellen ható tényezők, ezért javasoljuk az ezzel ellentétes lépések megtételét. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit