POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Államtitkár úr, a kérdésem címéből is kiderül, hogy erről az Oktat-botrányról teszek fel én is önnek kérdést.
A parlament, bár erre sok ékes ellenpélda van, azért végső soron mégiscsak a komoly beszéd helye. Beszéljünk komolyan, és ne félvállról kezeljük ezt a dolgot! Ez az Oktat-botrány, ez a 300 milliós botrány a magyar művelődési tárca legkomolyabb szégyenfoltja az elmúlt két esztendőben. Nem az fáj az ellenzéknek, ahogyan ön fogalmazott, hogy a kormány vagy a minisztérium fényt derített, hanem az fáj, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Az fáj az ellenzéknek, és erre vonatkozik a kérdésünk: hogyan fordulhat elő az, hogy Báthory Zoltán a parlament oktatási bizottsága előtt bejelenti, hogy nyugdíjazását kéri, felmentését kéri a minisztertől - ezt megtette a minisztérium vezetői ülésén december 17-én emlékezetem szerint -, arra a kérdésünkre, amit a bizottsági ülésen föltettünk, amit itt Kovács Kálmán az előbb megismételt, hogy ha Báthory Zoltán január-február fordulóján tudta, hogy mi történt, hogy egy szakmailag nem létező, senki által nem jegyzett, jogilag nem létező cég példátlanul nagy, az oktatásban, a közoktatásban példátlanul nagy megrendelést kap, ennek tudatában van, akkor erről elmulasztja a felettesét - nem a vele egy szinten lévő helyettes államtitkárt, hanem a felettesét - értesíteni februárban és márciusban, gondosan hallgat erről áprilisban, májusban és júniusban, de a július és az augusztus is kevés neki ahhoz, hogy fölvegye a telefont vagy följebb menjen két emelettel, és bizony szeptemberben és októberben is mélyen hallgat; csak amikor október 28-án az ellenőrzési bizottság fényt derít az ügyre, akkor gondolja meg magát?! Hogy maradhat ez az ember ez után a miniszter úr bizalmában és a hivatalában?
Erre kérem a válaszát. (Taps, közbeszólás a jobb oldalról: Úgy van!)
