LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A második világháborúban Magyarország hadseregéből durván közel négyszáz- uszkve ötszázezer ember vesztette az életét a háború borzalmaiban, és körülbelül ennyire - ha nem többre - tehető azoknak a magyar katonáknak a száma, akik olyan sebesüléseket szenvedtek, hogy sajnálatos módon nem tudták visszanyerni az egészségüket, és különböző problémák miatt hadirokkantként csökkent lehetőségekkel kellett az életüket leéljék.
Az én korosztályom nagyon jól tudja, itt is van egy-kettő, akik közelítenek az én korosztályomhoz, de a fiatalabbak is valószínűleg tudják, hogy a második világháború végén a fontról hazajövő katonák, akiket behívtak, akik az akkori törvények szerint az állampolgári kötelességüknek eleget téve bevonultak, és a fronton, a Don-kanyarban gyenge felszereléssel, nehéz körülmények között helytálltak, őket - amikor hazaérkeztek a vagonok - úgy fogadta egy ellenőrző-, igazolóbizottságnak nevezett szervezet, mint kvázi háborús bűnösöket, mivel a fasiszta háborúban Hitler oldalán részt vettek abban a szörnyűségben, amelyet második világháborúnak nevezünk, s mintha ők lettek volna - nem áldozatok, hanem - hibásak azért, hogy bevonultak, hogy katonai szolgálatot teljesítettek.
Ilyen körülmények között természetesen igen kevés lehetőség volt arra, hogy a hadirokkantak is érvényesíteni tudják azokat a jogokat, amelyek a világon minden hadirokkantat megilletnek. Ezek az emberek nem tehettek arról, hogy háború volt, őket behívták, s katonai szolgálatot kellett teljesítsenek. Éppen ezért nekem a törvénnyel, amelyik a 24. órában születik meg, mert valóban most már alig van hadirokkant, hadiözvegy - még hadiárva van, hála az istennek -, akinek egyáltalán juttathatunk pénzt, mert hisz az idő véges, s bizony hetvenéves és afölött lévő magyar állampolgárokról van szó.
A törvény 1991 júniusában már szóba került, amikor is a Független Kisgazdapárt, az azóta már sajnálatos módon elhunyt Borz Miklós képviselő előterjesztette azt, amely általában foglalkozott a második világháborúban hősi halált halt katonákkal, a második világháborúban megsebesült és hadirokkanttá vált katonákkal, azok hozzátartozóival: a hadiözvegyekkel, a hadiárvákkal stb. Mert azért meglepő volt az, hogy ötven évig ez tabutéma volt, s hogy bizony a második világháború hősi halottjai nagyon elvétve, itt-ott az országban az első világháborús emlékművekre esetleg felvésésre kerültek, de kimondottan második világháborús hősi halottakról egyetlenegy emlékmű nem készült, és ezt tabutémaként kellett kezelni.
Amikor Borz Miklós képviselőtársam '91-ben ezt felvette, akkor ez megfogalmazódott, de bizony elég sokat kellett várni, amíg az 1994-es XLV. törvény megszületett, amely szándékában nem volt rossz, azonban két olyan alapvető problémája volt, amely miatt sajnálatos módon az arra érdemes és 1992-ben hadigondozottként pénzjuttatással - hogy úgy mondjam - elismert hadirokkantjainknak, hadigondozottjainknak körülbelül csak a 25 százalékát tudtuk kielégíteni a törvény hibája folytán.
A törvénynek két hiányossága volt - s azért szeretnék erre kitérni, mert a törvény nem hosszú, talán a részletes vitát meg is spórolhatom -, az egyik az időpont.
1949 egy olyan határidő volt, ahol már ezrével vonták meg különböző politikai és koncepciós okok miatt a járulékot, ennek következtében az a rész már kiesett. A másik hiányossága pedig, hogy a hadirokkantnak, a hadigondozottnak kellett igazolni, hogy mennyi ideig kapott járulékot, illetve megvonták, és nem kapott pénzt, segélyezést mint hadigondozott.
Az első témában ez a törvény most már közelít, mert 1945. december 31-ét határozza meg. Azonban ezzel kapcsolatban egyetlenegy megjegyzésem van. 1945. december 31-e előtt két törvény szabályozta, hogy ki nem kaphat hadigondozási segélyt. Márpedig azt hiszem, hogy most már egy ötvenéves távlatban, s annál a néhány életben lévő idős embernél ezt nem kellene mérlegelni. Abban különböző kitételek vannak, hogy SS-es volt, volksbundista volt, németre magyarosított, magyarra "némesített", s még egy csomó olyan, ami teljesen gumi jellegű törvény volt, s aszerint adták vagy vonták meg ezt a járulékot, hogy milyen helyzetben találta azt a hadirokkantat.
A másik dolog pedig az, hogy az igazolást a hadirokkantnak kellett beszerezni. Márpedig a törvény szerint hiába kell irattározni az ezekre vonatkozó okiratokat, és az idők végtelenségéig meg kellene őrizni, tehát nincs selejtezési lehetőség, az 1950-es években már az akkori miniszter hozott egy olyan rendeletet, hogy ezekkel nem kell foglalkozni, ezen iratok nagy részét megsemmisítették.
Éppen ezért a Független Kisgazdapárt részéről egy olyan módosító indítványt nyújtottunk be - s amelyet, remélem, támogatni fog a tisztelt parlamentünk is, hiszen egyetértés van a parlament mindkét oldalán, az ellenzék és a tisztelt kormánypárt is ezzel egyetért, mert ez humanitás kérdése, és tényleg a huszonnegyedik órában vagyunk -, hogy 1945. január elsejére és ne 31-ére módosítsuk ezt a határidőt, mert az alatt elég sok, talán több ezer ilyen, már megvont pénzjuttatás volt a hadirokkantaknál; a másik pedig, hogy alanyi jogon járjon mindazoknak, akik 1992-ben jogosultak voltak erre, és az igazolásukat nem tudják beszerezni. Rengeteg papírt hoztak be hozzánk, és mutatták, hogy olyan válaszokat kapnak, hogy "nincs meg", "elpusztult", "nem tudják igazolni". Természetesen kizáró ok lehet az, hogyha a hatóság tudja bizonyítani, hogy az illető járulékos öt évnél rövidebb ideig nem kapott, ha öt évnél hosszabb ideig kapott, akkor egészen más a helyzet, akkor lehet mérlegelni, de ezt mindenképpen alanyi jogon kellene biztosítani a hadirokkantnak, mert hisz nem sokan vannak. Ha a fedezet oldalát nézzük, az anyagiakat, a létrehozott alapítványban jelentős pénzek vannak. Én most nem tudom, ha megnézem az egyik adatomat, amely, azt hiszem, hogy '96-os adat, tehát nem naprakész, azonban majdnem naprakész, akkor körülbelül 2,5-3 milliárdnyi van ezen az alapítványon a kamatokkal, s egyebekkel, és a hozzáértő szakemberek szerint ez talán fedezné is az egyszeri kifizetéshez szükséges pénzt.
(18.10)
Természetesen amennyiben az infláció növekedése miatt ezeken az akkor sem túl magas összegeken egy megfelelő növelést intéz el a kormányzat, amit nagyon megköszönünk a hadigondozottak nevében, a hadiárvák, hadiözvegyek nevében, akkor lehet, hogy a költségvetésnek is hozzá kell járulni. De ahogy az előbb a képviselőtársam mondotta, ez valóban nem egy akkora pénz, amellyel a költségvetés és a magyar kormány és a magyar parlament végre nemcsak erkölcsileg, amely erkölcsi elismerés most már hellyel-közzel és nagyjából megtörtént, most anyagilag is bizonyos értelemben ezeket a sokat szenvedett embereket hozzá tudná juttatni ehhez a kis pénzhez.
Úgyhogy kérem, a Kisgazdapárt természetesen támogatja és sürgeti, hogy minél előbb fizethessük ki ezeket a pénzeket a még megmaradt néhány ezer embernek, mert azt hiszem, 20-25 ezer magyar állampolgárról van szó, minél előbb jussanak hozzá ehhez az egyszeri juttatáshoz. Ehhez kérem a tisztelt képviselőtársaimnak is a támogatását, hogy ez az ügy legalább, ha nem is egészen, de azért kicsit a lelkiismeretünket megnyugtatva, pozitívan végződjék, és a hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek megkaphassák ezt az egyszeri juttatást.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
