BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Köszönöm a válaszát, bár ezeket a körülményeket mi is ismertük. Köszönöm azt is, hogy milyen további intézkedéseket terveznek. Nemcsak a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőinek javaslatára, hanem, tisztelt Ház, szinte pártoktól függetlenül, szakértői javaslatokra került be, hogy a vízügyi hatóságoknak, főleg az ivadéknevelési időszakban egyeztetni kell, és a horgászati érdekeket épp e törvény kapcsán tudtuk megerősíteni és előtérbe helyezni, más fontos ágazatok érdekeivel együtt. Ez tehát az első tanulság, amikor egy rendkívül sok problémával küszködő területen, a Tisza-tavon ezeket az érdekeket egyeztetni kell, és meg kell előzni, hogy ilyen vagy ennél nagyobb mértékű pusztulás is bekövetkezzen.
A másik tanulság a nyilvánosság kérdése, hiszen a nemzeti környezetvédelmi program tartalmazza, hogy a társadalom tudatossága (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) csak olyan körülmények között növelhető, amelynél a lakosság számára a valóságos helyzet ismertetése normális állapotnak számít, és nem állandó mérlegelések tárgya.
Kérném, hogy a tájékoztatásoknál is szíveskedjenek ezt figyelembe venni! (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.