DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! 1997 márciusában veszélybe került az Állami Hangversenyzenekar működése. Április elején kikapcsolták a villanyt, a fűtést, mert 90 millió forint köztartozása halmozódott föl az Állami Hangversenyzenekarnak. Hideg próbateremben, sötétben, úgy hiszem, nehéz az Állami Hangversenyzenekar műsorait világszínvonalon tartani. Ugyanakkor 1996-ban - és hadd idézzek egy újságcikket - 90 millió forintot költött a kulturális kormányzat egy bizonyos építésznek Velencébe való kiutaztatására, és ott a "semmi építészete" című monstre szélhámosságát mint a magyar építészetet, tágabban vizuális kultúrát reprezentáló blődlit bemutatták. Ezzel pedig alaposan lejárattak minden magyar művészt. Egyébként meg a 90 millió forint óriási összeg, ami, ha tudatosan rosszra használják, nagyon tud fájni. Ismerősöm szerint éppen azért esett a választás erre az építészre, mivel szegénykének nincs budapesti lakása, így a Velencében megrendezett VI. Építészeti Világkiállításon való részvétele után majd vásárolhat magának egy lakást.
Nem szeretnék ízlésbeli vitát nyitni sem a "semmi építészete", sem az Állami Hangversenyzenekar teljesítménye mögött, mégis úgy érzem, joggal kíváncsi a társadalom arra, hogy egyformán fontos-e a kísérleti művészet a művelődésügyi és közoktatási kormányzatnak, mint a nemzetközi hírű művészeti teljesítmények. Várom miniszter úr válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.