DR. CSIHA JUDIT

Full text search

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Jó szívvel hallgattam azokat a megjegyzéseket és felvetéseket, amelyeket Varga Mihály képviselő úr az ÁPV Rt. igazgatóságának figyelmébe ajánlott. Remélhetőleg van néhány igazgatósági tag, aki figyelte a közvetítést. Kilenc órakor kezdődik az ülés, nem ez az első napirendi pont, úgyhogy el tudom képzelni, lesz, akihez eljutott a friss figyelemfelhívás.
(8.10)
Tudni kell - és ebben teljesen egyetértek a képviselő úrral -, hogy az alumínium piaci helyzete, a bauxit piaci helyzete az utóbbi években meglehetősen nehézé vált. Egy dologban azonban pontosítanom kell: nem az almásfüzitői sikertelen privatizáció után került sor az Ajkai Alumíniumipari Kft. pályázati kiírására, már volt egy forduló tavaly év végén, amikor is senki nem adott be érvényes ajánlatot, nyilván üzleti megfontolásokból.
Most a jelenleg folyó pályázatnál is nagyon nehéz döntést hoz, aki a pályázatot benyújtja, és éppen ezért úgynevezett könnyített feltételekkel történt a pályázati kiírás. Hiszen itt nem a költségvetési bevétel kell hogy a fő szempont legyen éppen az alumíniumvertikum helyzetére tekintettel, hanem valóban ahhoz kell garanciát találni, hogy hosszú távon működjön az üzem, termelése el tudja látni azokat a kapcsolódó ipari létesítményeket, amelyek ugyancsak Magyarországon találhatók és fellelhetők, azt a foglalkoztatotti létszámot, amelyet ez az ágazat elbír, hosszú távon tudja foglalkoztatni. A pályázati felhívásban ugyancsak nem elhanyagolható követelmény, hogy a három és fél milliárdos környezeti kárelhárítást is neki kellett vállalni.
Körültekintő mérlegelés után fogja meghozni az igazgatóság a mai döntését. Nehéz a döntés, valóban van csapdahelyzet, de a lehető legjobb megoldást fogja megtalálni meggyőződésem szerint. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit