DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt év július 3-án a Házszabály módosításával kapcsolatos törekvések a szavazás okán elbuktak. De akkor is 42 olyan módosító indítvány volt a Házszabállyal kapcsolatosan, amelyet többpárti egyeztetés alapján szinte valamennyi parlamenti párt javasolt, és a napirend előtti intézménye volt az, amelyik különös vitát váltott ki, és a sikertelen szavazás okát vagy alapját jelentette.
A nyár végén azonnal újraindultak a hétpárti tárgyalások a Házszabály módosítása érdekében, hisz rendezni kellett az Országgyűlési Könyvtár sorsát, jogi helyzetét, rendezni kellett a bizottságok működésével kapcsolatos néhány kérdést. Egyszerűsíteni lehetett a költségvetés előkészítésének szabályait. Mindebből következik, hogy indokolttá vált a Házszabály módosítása.
A hétpárti tárgyalások eredményeként gyakorlatilag négy parlamenti párt: a Fidesz, az MDNP, az SZDSZ és a Szocialista Párt vagy frakció egyetértett a módosítás nagy többségével, a napirend előtti intézménnyel kapcsolatosan pedig szintén a négy párt egyetértett azzal a szabályozással, amelyet a javaslatban megfogalmaztunk. Minthogy a Fidesz úgy döntött, hogy csak akkor írja alá ezt a megállapodást, hogyha legalább három ellenzéki párt támogatja ezt a javaslatot, és ez a támogatottság nem volt meg, így soványodott két főre a benyújtók köre, de jelezni kívánom, hogy a két pártnál szélesebb támogatottságot bírt az előkészítés során a javaslat. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit