DR. AVARKESZI DEZSŐ

Full text search

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szájer József frakcióvezető úr az előbb arról beszélt, hogy a két kormánypárttal a továbbiakban senki nem fog egyezséget kötni, ez alapján teljesen úgy tűnt, mintha '95-ben egy olyan egyezség született volna, amikor - mindkét oldal kompromisszumkészen - mindkét oldal adott volna valamit a másiknak. Ez nem így volt! A két kormánypárt egyoldalúan adott az ellenzéki pártoknak, azt, hogy nem él a 72 százalékos többségével, hanem hajlandó legalább öt pártnak az egyetértésével elfogadni minden módosító indítványt. Tették ezt azért a kormánypártok, mert bíztak abban, hogy ebben a ciklusban lehetőleg minél előbb lesz Magyarországnak új alkotmánya. Szent-Iványi frakcióvezető úr beszélt arról, hogy ez nem történt meg, és beszélt arról is, hogy három párt nem szavazta meg az alkotmánykoncepciót.
Ezek után a kormány megpróbált hétpárti tárgyalásokat kezdeményezni az alkotmánymódosításról. Ennek során egy olyan téma volt, amelyet egyértelműen elutasítottak az ellenzéki pártok: az igazságszolgáltatási reformhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás. Még az az ellenzéki párt - a Fidesz-Magyar Polgári Párt - is elutasította ezt, amely pedig az alkotmány-előkészítő bizottságban támogatta az igazságszolgáltatási tanács felállítását - itt már nem támogatták. Ekkor megpróbáltunk kompromisszumos javaslatot tenni; javasoltuk azt, hogy fogadjunk el egy olyan szöveget, amely megfelel a már elfogadott koncepció szövegének - ezt sem fogadták el az ellenzéki pártok, kifejezve, hogy magát az igazságszolgáltatási reformot kívánják megakadályozni.
Szájer képviselő úr azt mondta, hogy a kormány látszattárgyalásokat kezdeményezett; fel lehet tenni akkor a kérdést: ki tárgyalt csak a látszat kedvéért? Én úgy gondolom, hogy az ellenzéki pártok. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit