DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista frakció tudatában volt annak, hogy az alkotmányozással kapcsolatos moratórium megkötése súlyos politikai felelősséggel jár, és annak tudatában döntött arról: ezt a moratóriumot fel kell mondani, és ez is egy súlyos politikai döntés és felelősség. Miért tettük mindezt?
Szájer képviselő úr nagyon szépen felsorolta a megállapodás 2. pontjában lévő kötelezettségeket, elfeledkezett azonban arról a 4. pontról, amely arról szól, hogy a megállapodást aláíró felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy az alkotmányozással kapcsolatos feladataikat azokra a határidőkre, amelyeket a mellékletekben vállaltak, teljesítik - azok a határidők pedig már nagyon régen elteltek, még a leges-legutolsó határidő is több mint egy hónapja eltelt - a normaszöveg előterjesztése érdekében.
(15.30)
Elfeledkezett a képviselő úr arról is, hogy akkor, amikor szavaztak decemberben, az ellenzék többsége lábbal szavazott, hiszen alig voltak itt a Házban, akik tevőlegesen támogatták az alkotmánykoncepció elfogadását.
Elfeledkezik a képviselő úr arról is, hogy a pacta sunt servanda elve tartalmaz egy olyan elvet is, amely arról szól, hogy a szerződő felek kötelesek mindent megtenni annak érdekében, hogy a szerződés teljesüljön, és ha valamiért lehetetlenné válik a szerződés - ami az önök hibájából történt itt decemberben -, ez esetben a pacta sunt servanda elve már nem egészen úgy érvényesül, ahogy a képviselő úr említette. (Zaj, közbeszólások az ellenzék soraiban.)
Úgy gondolom, hogy megszűntnek tekintett volt az alkotmánymoratórium akkor, amikor decemberben önök nem tudtak egységet létrehozni annak érdekében, hogy új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit