LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak és tisztelt Vendégeink, akik a testület részéről megtiszteltek minket emez éjjeli órán! Természetesnek tartom, hogy az ORTT beszámolója kapcsán kicsit általánosabb kérdésekről, a médiatörvény egész megvalósulásának helyzetéről is beszélünk. Ilyen szempontból azon sem csodálkozunk - ha szabad folytatni Zsigmond Attila Arany-idézetét -, hogy az eperfa lombja helyett itt mi bólingatunk feketén a médiatörvény megvalósulásának helyzetéről. Én azonban mégsem látom egészen feketének ezt a képet, rengeteg hiányosságával együtt; pontosan azért, mert Zsigmond Attilától megihletve, én is abból szeretnék elindulni, hogy mi az, amit a néző és a hallgató várt és várhatott a médiatörvény megvalósulásától, és hogyan is állanak az illetékes testületek eme megvalósulásban vállalt felelősségük teljesítésével.
Egyetértek azzal, hogy a néző és a hallgató a médiatörvénytől elsősorban kiegyensúlyozott és szabad - még szabadabb - tájékoztatást várt. Egyetértek azzal is, hogy a közszolgálati funkciók, többek között a kulturális funkciók magasabb színvonalú gyakorlását várta. Hozzátennék azonban még két várakozást, amely szerintem legalább ilyen fontos volt a nézők, hallgatók, állampolgárok részéről. Vártak és várnak még nagyobb választékot, nemcsak a közszolgálati, hanem a kereskedelmi médiumok vonatkozásában is, hiszen éppen ezért foglalkozott a médiatörvény többek között a privatizáció lehetőségével és feltételrendszerének kimunkálásával. És negyedik várakozásuk, azt hiszem, az volt - megint csak állampolgárként is -, hogy ezek a médiumok, kereskedelmi és elsősorban közszolgálati médiumok a közpénzekkel, a néző, a hallgató, az állampolgár pénzével jól és felelősen gazdálkodjanak, áttekinthető, ellenőrizhető, az ésszerű elvárásoknak megfelelő, világos és mégis takarékos finanszírozási föltételek között működjenek, és a tulajdonosi jogokat gyakorló testületek ezt a működést is valamilyen módon kézben tartsák és ellenőrizzék.
Hogyan is állunk eme négy várakozás teljesítésével? Hogy előrebocsássam azt a bizonyítványt, amit én állítanék ki eme négy tantárgyból, azt mondanám - de próbálom majd indokolni is -, hogy a kiegyensúlyozott és szabad tájékoztatás szempontjából a médiatörvény megvalósulása és az illetékes testületek, így az ORTT munkája szerintem jó eredményt mutat. A magasabb színvonalú közszolgálati működés szempontjából bizony igen gyengécske eredményt mutat. A harmadik várakozás, a nagyobb választék kialakítása, tehát a még több műsorszolgáltató, a még több műsorral való szembesülés lehetősége szempontjából az eredmény közepes; hiszen itt a privatizáció föltételei már kezdenek kialakulni, noha késedelmesen. Míg a negyedik várakozás szempontjából igencsak elégtelen vagy legalábbis nagyon gyenge eredményt adnék, vagy pótvizsgára bocsátanám a médiatörvény megvalósulását, mert máig nem látható, hogy a médiumok gazdálkodásában - és ilyen módon a tulajdonosi felelősség gyakorlásában is - a közpénzeknél elvárható szigorú takarékosság és világos ellenőrizhetőség működjön. Természetesen nem gondolom, hogy ez az ORTT mint a mostani beszámolót szolgáltató testület hibája, hiszen nem ő az, akinek közvetlen tulajdonosi felelőssége van a közszolgálati médiumok tekintetében.
Kicsit részletezve ezt a bizonyítványt, amit most megpróbáltam kiállítani:
A kiegyensúlyozott és a szabad - szabadabb - tájékoztatás szempontjából, és ez nem kis mértékben épp az ORTT érdeme, léptünk szerintem a leginkább előre. A többpárti viszonyoknak, ellenzéki és kormánypárti szempontoknak nagyon megfelelő, arányos, kicentizett, kigrammozott testületek jöttek létre magában az ORTT-ben és a médiumok kuratóriumi elnökségében is. Létrejött a Panaszbizottság, amely szintén ezt a célt szolgálja; és ugyan nagyon frissen, de működik már a műsorfigyelő szolgálat is, amelynek szintén nagy szerepe lehet ebben a kiegyensúlyozott és szabadabb tájékoztatásban.
Mi az, amit itt eredménynek és mi az, amit mégis problémának érzek? Hiszen nem jeles, hanem jó eredményt igyekeztem adni erre a funkcióra. Én mindenképpen úgy érzem, hogy ezek az így kialakított testületek és struktúrák alkalmasak voltak arra - és itt vitatkoznék Zsigmond Attila képviselőtársammal -, hogy a kormányzati befolyástól távol vigyék a közszolgálati médiumokat. És valljuk be, hogy a médiatörvény hosszas vitája során ez volt az egyik fő szempont, amire törekedni igyekeztünk. Éppen ez volt az a pont, amelyet a legnehezebb volt a törvény-előkészítésben is - bár végül sikerült - konszenzussal kialakítani és megfogalmazni. Igen ám, de annak, hogy a kormányzati befolyástól örvendetesen távol vigyük a közszolgálati médiumokat, az volt az ára - nem is tudhattunk volna más árat fizetni -, hogy olyan többpárti grémiumokat hoztunk létre, ahol a döntések óhatatlanul nyilván olyan emberek kezében vannak, akik szakmai szempontokat és az őket küldő politikai frakciók és pártok szempontjait is jó lelkiismeretük szerint igyekeznek képviselni.
Míg tehát a kormányzati befolyást szerintem lecsökkentettük szinte nullára a médiumok működésében, nem mondhatom ezt általában a politikai befolyásra, a pártok befolyására. Ez azonban nem azonos a kormányzat befolyásával! Jóval kevésbé veszélyes befolyás, hiszen a kormányzat a maga hatalmi eszközeinek birtokában veszélyeztetheti komolyan a sajtószabadságot. Mi létrehoztunk egy olyan struktúrát, ahol még ha szándéka volna is - mint ahogy nincsen -, eszköze nincs a kormányzatnak ilyen módon befolyást gyakorolva veszélyeztetni a sajtószabadságot. Az azonban kétségtelen, hogy az a többpárti alkufolyamat, amely meg kell hogy előzzön minden komoly döntést a médiumok sorsát illetően, ez valamilyen módon a politika egészét nem tudta távol vinni a médiumoktól. A médiumok kuratóriumaiban, a teljes kuratóriumokban éppen az a szándék hívta életre a kuratóriumi elnökségen kívüli képviseleti rendszert, a civil szervezetek, társadalmi szervezetek képviseletének rendszerét, mert azt reméltük, hogy így a politikai befolyást - még egyszer mondom, tehát nem a kormányzati, hanem az általában vett politikai befolyást - ellensúlyozni tudja a társadalomnak a civil szervezeteken keresztül megmutatkozó befolyása.
Nekem az az érzésem, hogy ez az óhajunk rokonszenves óhaj volt, de ez a remény nem valósulhatott meg kellőképpen. Az ORTT beszámolójából is kiderül, hogy a civil szervezetek talán még nem ismerték fel eléggé mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a kuratóriumi delegálás nekik biztosítana. Nem is mindenki él ezzel a lehetőséggel; és talán az az egyéves idő, amit egy-egy civil szervezet eltölthet a kuratóriumban, nem is elég arra, hogy a médiumok természetével megismerkedhessenek.
Itt utalnék a Zsigmond Attila és a korábbi vitában sok más képviselőtársam által is érintett Freedom House-jelentésre, aminek nyilván senki sem örül, ha Magyarország a sajtószabadság szempontjából nem a legeminensebb országok között szerepel. Érdemes azonban megnézni - gondolom, mindenki, aki a kérdéssel foglalkozott, megtette - azt a bizonyos pontrendszert és szempontrendszert, amelynek alapján ezek a kategóriák létrejönnek. És itt fölhívnám a figyelmet egy terminusra. Az a bizonyos osztályzat, amiben mi 9 pontot értünk el - és az nem különösebben jó, legalábbis nem a legjobbak közé tartozik, bár messze nem a legrosszabbak közé sem -, az nem a kormányzati befolyás, hanem a kormányzati és politikai befolyás kategóriája. Nem vagyok tehát biztos benne, hogy amikor mérlegelték a sajtószabadság állását ebből a szempontból Magyarországon, akkor többek között esetleg nem arra a problémára gondoltak-e, amire én az előbb utaltam, hogy a kormányzati befolyást úgy sikerült eliminálni - hála istennek, hogy sikerült -, hogy a helyére be kellett engednünk egy többpárti alkun alapuló, hogy úgy mondjam, politikai irányító vagy tulajdonosi struktúrát.
A Freedom House fölmérésében igen komoly pontszámot jelent az is, hogy bizonyos gazdasági érdekkörök befolyása alól mennyire szabad a média és mennyire nem. Ahogy a kormányzati és politikai befolyás tekintetében 9 pontot értünk el - és itt minél magasabb a pontszám, ez annál negatívabb eredményt jelent -, a gazdasági érdekkörök befolyása tekintetében pedig 8 pontot értünk el. Ez azt jelenti, hogy ha kereskedni akarunk - és kell is mit kereskednünk - a sajtószabadság környékén, akkor egyformán kell figyelnünk, hiszen itt szinte azonos az eredmény a kormányzati és - még egyszer mondom - politikai, pártpolitikai befolyás csökkentésén és a gazdasági érdekkörök befolyásának csökkentésén is. Ebben nyilván vannak kormányzati feladatok, vannak többpárti feladatok, és vannak vagy lehetnek parlamenti feladatok is.
Egy apró megjegyzés még ebben a tételben, tehát a szabad és kiegyensúlyozott tájékoztatás tételében. Többször fölmerül és valóban elgondolkodtató az egyes pártok szereplésének aránya - amit megtudhattunk az ORTT beszámolójából - a közszolgálati médiumokban. Én nem vagyok a kérdésnek szakértője, de megpróbáltam megnézni néhány más, nagy, komoly demokratikus hagyományokkal rendelkező ország hasonló statisztikáját a közszolgálati médiumokban, és ezek eléggé vegyesek. De meg kell mondanom, találtam olyan árnyalt elemzéseket is - és nagyon kíváncsi lennék, majd nyilván a monitoring szolgálat kiépítésével láthatunk ilyen árnyalt elemzést is -, amely megkülönbözteti azt a szereplést, amikor egy kormánytisztviselő közérdekű információt mond, beszámol, mondjuk, egy intézkedésről vagy törvénytervezetről, mint amikor politikusként egy politikai vitában szerepel.
(23.40)
Amennyiben tudniillik a közérdekű információkat közli egy kormánytisztviselő, ott én természetesnek tartom, hogy ott ő adja meg inkább az információt, és természetesen nem egy ellenzéki politikusnak kell ezt a felelősséget felvállalnia. Amikor viszont politikailag kell érvelni valamilyen döntés mellett, ott tökéletesen egyetértek mindazokkal, akik ilyenkor szükségesnek tartják kormányzati és ellenzéki politikus egyidejű jelenlétét. Itt azonban két dologról, két különböző dologról van szó, és érdemes volna azt is majd később, az árnyaltabb vizsgálatok kapcsán megnéznünk, hogy ez nálunk milyen módon áll.
Ami a második várakozást, a magasabb szintű közszolgálati funkciókat illeti, ott teljesen egyetértek Zsigmond Attilával és minden eddigi hozzászólóval is, hogy bizony - különösen kulturális szempontból mondhatom ezt el - nem lett magasabb színvonalú a közszolgálati médiumok műsora. Talán magánvélemény, de én a tévében még bizonyos színvonalromlást is érzékelek, de ebben nem biztos, hogy igazam van.
Mit tehetünk, vagy mit tehetett volna a törvény végrehajtása érdekében bármely testület és mi magunk, hogy ez ne így legyen? Én is egyértelműen látom az összefüggést a közszolgálati funkciók gyakorlása és mindennek anyagi háttere között. És itt térek rá arra, amire Zsigmond Attila is bőségesen rátért: milyen gazdasági feltételek között működnek a médiumok és maga az ORTT, mit tudott ebben az ügyben az ORTT tenni?
Én is úgy látom, hogy egy örökölt gazdasági csőd - ugyan különböző mértékű csőd - közepette kezdtek el dolgozni új viszonyok között a közszolgálati médiumok. Azonban hadd tegyem hozzá - s lehet, hogy ez közös hibánk, hiszen ötpárti konszenzussal fogadtuk el a médiatörvényt -: a médiatörvény önmagában nem rendelkezett az adósságok rendezéséről. Lehet, hogy be kellett volna tennünk, de ez nem történt meg. És mint ahogy a vállalati és egyéb átalakulások sorában sajnos vagy nem sajnos, de lehet adóssággal átalakulni természetesen - államigazgatási irányítású vállalatból is például részvénytársasággá és kft.-vé alakulni úgy, hogy az illető cég vitte magával az adósságait, tehát ez önmagában nem lehetetlen -, a médiatörvény épp ezért, s egyéb törvény sem adott nekünk törvényes alapot arra, hogy innen a parlamentből rendezzük el a médiumok adósságát. Lehet, hogy ez hiba volt, de így történt, tehát ez semmiképpen sem a médiatörvény meg nem valósulása, hogy erre nézve a kormány vagy bárki nem intézkedett.
Világos, hogy sokak által vitatott és vitatható volt az a döntés, hogy bizonyos adósságokat a kormányzat úgy vállalt át, hogy az előfizetési, illetve a sugárzási díjból átvállalandó kötelezettségei terhére vállalta ezt el. Lehet, hogy ez nem volt jó döntés. De valljuk be, hogy hoztunk olyan döntést is a költségvetési törvény keretei között, az ellenzék nagy részének és a kormánypártoknak az egyetértésével, ahol szintén egy picit eltértünk a médiatörvény-tervezet feltételeitől, miszerint a Duna TV-hez csoportosítottunk át valamivel több eszközt az előfizetési díjakból, jórészt a Magyar Televízió rovására. Én - félreértés ne essék - egyetértettem ezzel a javaslattal, meg is szavaztam, csak azt szeretném itt jelezni, hogy több példa volt arra, amikor bizonyos finanszírozási megoldatlanságokat - amit a médiatörvény nem oldott meg - a költségvetési törvény keretében próbáltunk jól vagy rosszul elrendezni.
A végkövetkeztetéssel azonban mindenképpen egyetértünk: kiszámítható finanszírozási viszonyokra van szükség ahhoz, hogy a közszolgálati funkciókat rendezni lehessen. Ez részint közös feladatunk a költségvetési törvényben, de feladata természetesen a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratóriumoknak is, hogy a belső gazdálkodást is átláthatóvá és kiszámíthatóvá tegyék, hiszen ahogy utaltam már itt az elmaradt várakozások sorában, ebben is van bőségesen még hiány.
Természetesen felmerül az a kérdés, hogy a nehezen mozgó médiumgazdálkodások és a feszes gazdálkodási keretek mögött kimutatható-e olyan kormányzati érdek, hogy így a költségvetési árszalagjára fűzve valamilyen nagyobb, de indirekt kormányzati befolyás mégiscsak érvényesíthető a médiumoknál.
Én nagyon remélem, hogy nemcsak mameluk kormányzati képviselőként mondom azt, hogy ezt az érvelést őszintén szólva érthetetlennek tartom. Tudniillik ha a kormánypártok jelenlegi parlamenti többségükkel valóban meg akarták volna akadályozni a médiumok kormányzattól való függetlenségét, ugyan mi akadályozta volna meg őket, hogy egy másfajta médiatörvényt fogadjanak el?
Nagyon bonyolult gondolkodásra - és számomra követhetetlen gondolkodásra - vallana az a technika, hogy a médiatörvénynél minden olyan eszközt a kormánypártok megszavaznak és beépítenek, ami az ő befolyásukat voltaképpen ellensúlyozza, és a parlamenti arányoknál jóval kisebb mértékben szabja meg, s akkor ilyen bonyolult módon próbálnak jóval kevésbé működő befolyásokat működtetni.
Egyetlen konkrét példám is van ezen az általános feltételezésen túl arra, hogy nem ez a szándék működhetett, éspedig az a tény, hogy különböző gazdálkodási nehézségek miatt itt a parlamentben kormányzati egyetértéssel, távolról sem az én örömömre, elfogadtuk azt, hogy kitoljuk a reklámidő és a reklámbevételek korlátozása bevezetésének határidejét; ezzel voltaképpen egy olyan gazdasági forrást hagytunk meg a közszolgálati médiumoknak tovább, mint a médiatörvény tervezte, ami a kormányzattól tökéletesen független.
Ha valaki valóban a költségvetést, illetve a magas pénzügyi kormányzattól való függőséget akarta volna, akkor éppenséggel ezeket a tiltásokat erősíti, és a költségvetési forrásokhoz való kiszolgáltatottságot növelte volna. Nem ez történt. Nem örülök egyébként, hogy így történt, hiszen az eredetileg elképzelt közszolgálati funkciónak nem válik javára a reklámidő és a reklámbevétel elburjánzása, de annak mindenképpen ellentmond, hogy itt valaki bonyolult költségvetési és pénzügyi eszközökön keresztül akarta volna a viszonyt újra - mondjuk - szorosra húzni a kormány és a médiumok között.
A gazdálkodási feltételeken túl a közszolgálati funkciók jobb ellátásához mindenképpen szükséges lesz a ORTT beszámolójában is említett közszolgálati szabályzatok megszületése. Ha olykor joggal, és olykor valóban joggal marasztaljuk el a kormányzatot a médiatörvény késedelmes betartásában, akkor talán szabad azt is mondani, hogy itt viszont a médiumoknak és a médiumok vezetésének lett volna kötelessége, hiszen ezzel ők vannak késésben, és úgy tudom, semmiféle pénzügyi feltétel nem hiányzik, hogy egy közszolgálati szabályzathoz ők a maguk javaslatát letegyék. Mindenesetre örömmel hallom, és örömmel olvasom, hogy az ORTT mindenképpen lépéseket tesz a mihamarabbi szabályzat életbeléptetése érdekében.
A harmadik és a negyedik várakozásról már csak röviden. Azt mondtam, hogy véleményem szerint a néző még szélesebb műsorválasztékot várt a rádió és a tévé csatornáin is. Ezt szolgálná a folyamatban lévő feltételek kialakítása a privatizáció érdekében. Én nagyon remélem, hogy az ORTT-ben részt vevő kormánypártok és a némi aggályokkal bíró ellenzéki pártok képviselői is most már egyetértenek a privatizációs feltételekben, és az az emlegetett konszenzus ebben a vonatkozásban sem fog tovább késni. Nem azért mondom ezt, mert valamiféle vad privatizációmániásként panáceának tekinteném a médiapiac pluralizálását és további országos privát műsorszolgáltatóknak a létrejöttét; egyszerűen azért, mert azt hiszem, hogy ez nemcsak a műsorválaszték bővítésének, hanem a közszolgálati médiumok ésszerűbb gazdálkodásra való felszólításának az eszköze is, hiszen nemcsak a műsorokban lesz verseny, hanem nyilvánvalóan a műsor-előállítási költségekben is kialakulhat egy ésszerű verseny.
Már most is, azt hiszem, igen tanulságos, mondjuk, a Magyar Televízió számára, ha arányítjuk a műsoridőhöz és a produkált műsorok mennyiségéhez, akkor a Duna TV jóval kisebb fajlagos költségekkel - ha szabad így mondani - állít elő bizonyos műsorokat, érdemes ezen is elgondolkodni. Nyilván ilyen tanulságok majd a privatizált médiumok tekintetében is mutatkoznak. Másrészt meg az általam előbb már említett és érzékelt problémát - hogy a pártpolitika egy kicsit túl közel kerül a médiumokhoz - is nyilván oldja és enyhíti az egyéb kereskedelmi csatornák megjelenése.
Utolsóként arról a nézői várakozásról, hogy a néző és hallgató mint állampolgár azt szeretné, hogy a pénzét ne pazarolják a közszolgálati médiumokban, és azt mondtam, hogy itt nagyon-nagyon rossz bizonyítványt állítanék ki. Nem lehet az a benyomása a médiumok gazdálkodását akármilyen távolról figyelő embernek, hogy megszűntek a párhuzamosságok, hogy megszűnt a túlfoglalkoztatás, hogy megszűnt az egyes műsorok ínsége rovására jelentkező, máshol meglévő indokolatlan pazarlás. Be kell vallani, hogy a médiatörvény által életre hívott konstrukció eme tulajdonosi jog gyakorlására, tehát az ésszerű gazdálkodás tulajdonosi jogának gyakorlására tulajdonképpen talán a kelleténél kevesebb feltételt biztosít. Ez nyilván megnöveli, nem is elsősorban az ORTT, hanem a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratóriumok felelősségét, hiszen ők nemcsak - és nem lebecsülve mondom a "csak”-ot - a közszolgálati funkciók ellenőrzésére vállalták a kuratóriumi tagságot, hanem a tulajdonosi jogok minden szempontú gyakorlásának felelősségét is felvállalták ezzel.
(23.50)
Mik a teendők, ha igazam van ebben a felemás bizonyítványban? Nyilván elvileg gondolkodni lehetne azon is, hogy a jogállamban illő volna a határidőket most már a valósághoz szabni. Ez is és ennél fontosabb szempontok is, bizonyos feltételek talán jobb kialakítása meggondolhatóvá tennék a médiatörvény módosítását is. Én is tudom azonban, hogy nagyon érzékeny politikai konszenzus vezetett a médiatörvényhez, és nagyon nehéz volna bármilyen ésszerű szempontból a médiatörvény módosítását javasolni. Félő, hogy különböző politikai okokból még ott sem volna megvalósítható ez a módosítás, ahol esetleg mindnyájan ésszerűnek tartjuk.
Ezek szerint a másik út van előttünk, és az ORTT beszámolójának vitája erre a másik útra ad is lehetőséget. Meg kell próbálni módosítás nélkül megfogalmazunk javaslatokat a törvény szellemének jobb betartására és a mutatkozó elmaradások és mulasztások valamilyen pótlására. Úgy érzem, hogy a kulturális bizottság javaslata tulajdonképpen erre tett kísérletet, ezért is támogatom ennek a javaslatnak az elfogadását.
Köszönöm szépen.
